egyéb

13
dec

Az M3-as bevezető szakaszán is lesz forgalomlassító demonstráció

Hétfőn reggel 7 órától délután 17 óráig forgalomlassító demonstrációt tartanak az M3-as és az M5-ös autópálya fővárosi bevezető szakaszain, valamint Budapest több fő közlekedési útvonalán.

13
dec

Három alkalommal lesz ételosztás karácsony előtt a kerületben

Karácsony előtt három alkalommal tartanak a Fő téren ételosztást.

13
dec

Régmúlt idők vendéglátó hagyományai

A helyi önkormányzat idén már a negyedik alkalommal hirdette meg a „Jöjjön ki Palotára!” pályázatot. A pályázaton támogatást nyerhetnek a kerületi vendéglátóhelyek tulajdonosai, és az összeget reklámcélra, programok szervezésére, vagy tetszőlegesen olyan ötlet megvalósítására használják, amely öregbíti a városrész hírnevét.

13
dec

Régi stílus, új szellemiség

A Fő úti bölcsőde hamarosan újra gyermekektől lehet hangos, januárban már visszaköltözhetnek a növendékek az uniós támogatásból teljesen felújított rákospalotai intézménybe.

12
dec

Párbeszéd és vélemények

Sokakat vonzott a polgármesteri hivatalba és érzelmektől sem volt mentes a kerületi közmeghallgatás december 3-án. A meghallgatást szomorú közjáték is megzavarta, egy hölgyet epilepsziás rohama miatt ki is kellett vezetni a teremből.