Tag: közbiztonság

6
jún

Bővül a térfigyelőkamera-hálózat

A közrend, a közbiztonság és a köztisztaság növelése érdekében újabb térfigyelő kamerákat szerelnek fel a XV. kerület utcáin, terein. További 12 kamera kihelyezésével immár 90-re bővül a hálózat, minderre nettó 22 millió forintot költ idén a helyi önkormányzat.
A jelenlegi közterületi térfigyelő kamerarendszer nyolc ütemben épült ki 2013 és 2019 között a kerületi képviselő-testület, illetve a városüzemeltetési, intézményműködtetési, köztisztasági és közrendvédelmi bizottság döntései alapján. A XV. kerületben jelenleg összesen 78 darab közterületen elhelyezett térfigyelő kamera működik.

11
szept

Rendteremtő sajtótájékoztató

Közbiztonság és köztisztaság témakörében tartott sajtótájékoztatót szeptember 7-én László Tamás, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a volt Novák piac helyszínén. Bevezetőjében elmondta, a sajtótájékoztató helyszínválasztása nem véletlen, az egykori piac területe a bódék lebontása óta ugyanis mind a mai napig üresen áll, és ebben az állapotában nem segíti, hanem csak csúfítja a kerületet.

11
jan

Átalakulóban a rendészek munkája

A kerület közbiztonságát javító döntések születtek a december eleji testületi ülésen, a képviselők tárgyaltak a térfigyelő-kamerarendszer jövőbeni üzemeltetéséről és a közterület-felügyeleti feladatok ellátását is felülvizsgálták.

12
dec

Párbeszéd és vélemények

Sokakat vonzott a polgármesteri hivatalba és érzelmektől sem volt mentes a kerületi közmeghallgatás december 3-án. A meghallgatást szomorú közjáték is megzavarta, egy hölgyet epilepsziás rohama miatt ki is kellett vezetni a teremből.

3
nov

Közmeg-hallgatást tart az önkormányzat decemberben

Közmeghallgatást tart az önkormányzat december elején.