egyéb

4
okt

Könyvtári éjszaka a Bogáncsban

Szeptember végén megint „túlóráztak” a pedagógusok és a diákok a Károly Róbert Általános Iskolában. A Bogáncs utcai tanintézményben ugyanis idén is megrendezték a könyvtárak éjszakáját, mely programon a tantestület nagy része, illetve a 3-6. évfolyamosok közül 71 tanuló vett részt. „Ez az egyik legnépszerűbb programunk – mondta el Kőszegi Árpád Jánosné igazgató –, melyre idén is jóval többen jelentkeztek, ám

Read more

2
okt

Szomszédünnep – sólymok a Tukános játszótéren

Szomszédünnepeket szervez Farkas Edit önkormányzati képviselő. A legutóbbit a rákospalotai Tukános játszótér melletti parkolóban tartották. „Ez volt a negyedik szomszédünnepem – mondta el a képviselő –, korábban a Palotás téren, majd a Piac téren tartottunk hasonló rendezvényeket. Most azért esett a választásom az Eötvös utcai parkolóra, mert úgy éreztem, ez a terület is igényli az ilyen típusú eseményeket.” Miről is

Read more

30
szept

Figyelemfelhívó séta és szakmai nap

Szeptemberben az Alzheimer kór világnapja alkalmából kerületünkben is szerveztek figyelemfelhívó rendezvényeket. A Göncz Árpád Szociális Intézmény Időseket és Demenciával Élőket Segítő Szolgálata a Levendula 60+ programsorozat keretében szeptember 26-ára „Nem vagy egyedül” címmel figyelemfelhívó sétával egybe kötött szakmai napot tartott. A program négy részből állt: a figyelemfelhívó sétából a Kontyfa utca 3. szám alatti nappali ellátótól egészen az újpalotai Fő

Read more

27
szept

Kiemelni a feledésből

Demenciatörténet a hozzátartozó szemszögéből Nógrádi Gergely Anyahajó című könyvét szeptember 23-án mutatták be a Kosztolányi téri KF & T Kft. Galériában. Az eseményen a TIZEN5 stábja is ott járt. Az elmúlt években mintha kezdene fellazulni a demenciáról szóló társadalmi tabu. Ennek jeleit elsősorban nem is a mindennapi közbeszédben, hanem az irodalomban látni. Idén mindjárt két könyv is vállalkozott arra, hogy

Read more

23
szept

Javítják a kerületiek komfortérzetét

A közterület-felügyelők munkája nem a bírságolásokról szól Jelenleg 39 közterület-felügyelő dolgozik a kerületben. A Polgármesteri Hivatal szervezeti egységén belül, a Hatósági Főosztály Rendészeti Osztálya keretei között működnek. Homa Gabriella osztályvezető beszélgetésünk során azt hangsúlyozta, rossz beidegződés, hogy az emberek szerint ők azok, akik büntetik a szabálytalanul várakozókat. Lényegesen összetettebb a feladatuk.   Milyen feltételek mellett lehet valaki közterület-felügyelő? Aki közterület-felügyelőként

Read more