egyéb

14
márc

Idén előbb támadnak a kullancsok

Az enyhe idő miatt korábban kell számítani a kullancsok elterjedésére, ezért az állatban rejtőző kórokozók elleni védőoltásokat is előbb kell beadatni – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

13
márc

Az ünnep miatt korlátozásokra kell számítani a tömegközlekedésben

Forgalomkorlátozások lépnek életbe a március 15-i ünnepség kapcsán. A változások március 16-a hajnali fél 5-ig lesznek érvényben. Az ünnep napján 13:30 és 18:30 között az 5-ös, a 7-es, a 8E, a 110-es, a 112-es és a 133E autóbusz a Blaha Lujza tér és a Szent Gellért tér, illetve a Döbrentei tér között nem közlekedik.

13
márc

Változik a vonatközlekedés a hosszú hétvégén

A munkanap-áthelyezés miatt március 14-én a pénteki, 15-én a szombati, 16-án az ünnepnapi, 17-én pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.

12
márc

Változatlanul nincs költségvetése a kerületnek

A március 11-i testületi ülés folytatásaként március 12-én ismét tárgyaltak a képviselők a került 2019-es költségvetéséről. A valamivel több mint egy óráig tartó vita után a testület tagjai közül tizen igennel, heten nemmel szavaztak az idei büdzsére, négyen pedig tartózkodtak a szavazásnál. 

12
márc

Csalók próbálnak megszerezni bankkártyaadatokat

Naponta több bejelentés is érkezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez (NBSZ NKI), miszerint a közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva adathalászok próbáltak megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat – írja a NAV.