Tag: főváros

6
máj

Kezdődik az első Budapesti Lakógyűlés

Legördültek a nyomdaszalagról az első Budapesti Lakógyűlés levelei, már kézbesítik is a voksoláshoz szükséges személyes azonosítókat, így elkezdődhet a szavazás. Karácsony Gergely korábban egy interjúban, azt követően pedig a Facebookban jelentette be, szeretnék, ha két fontos ügyben a fővárosiak maguk döntenének. „Elindult az első Budapesti Lakógyűlés személyes azonosítójának kézbesítése” – tudatta néhány órája közösségi oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester megismételte,

Read more

20
jan

Hiába takarékoskodnak, egyre magasabb a főváros rezsiszámlája

Tízmilliárd forintra lenne szüksége a fővárosnak, de még egyáltalán nem jött támogatás.

29
jan

Elfogadták az idei forrásmegosztásról szóló rendeletet – a kerületeknek 148,7 milliárd forint jár

Döntött a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat együttesen megillető források idei megosztásáról a Fővárosi Közgyűlés. Az elfogadott rendelet szerint a kerületeket 148,7 milliárd forint (46 százalék), a fővárost pedig 174,9 milliárd forint (54 százalék) illeti meg.

29
jan

Új vezetők a fővárosi cégek élén

Új cégvezetőkről döntött szerdán, január 29-én a Fővárosi Közgyűlés: a Budapest Film Zrt. igazgatója Liszka Tamás, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. vezetője Faix Csaba lesz február elsejétől – írja az MTI. A Gyógyfürdő Zrt. új vezetőjéről már korábban döntöttek. Szűts Ildikó vezérigazgató szintén február 1-jétől veszi át a fővárosi cég vezetését.

25
jan

Jön a csúszkálás – több megyében ónos esőre figyelmeztetnek

Az ónos eső veszélye miatt több megyére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton, január 25-én.