Tag: testület

19
dec

Döntött a testület: változnak az óvodai körzethatárok

Az idei év utolsó ülését tartotta a képviselő-testület december 17-én. A képviselők elé húsz előterjesztés került, köztük olyan fontos témák, mint a 2020-as év gazdálkodását érintő döntések és a kerületi óvodákkal kapcsolatos módosítások.

19
nov

Átláthatósági biztos jelölése és jogkörcsorbítást elutasító nyilatkozat is szerepel majd a testületin

A november 21-i testületi ülés előtt tartott sajtótájékoztatót Tóth Imre, a „Mindenki a Tizenötödikért” frakció vezetője és Szilvágyi László frakcióvezető-helyettes. Előzetesen két fontos napirendről beszéltek, az egyik egy nyilatkozat elfogadása az önkormányzatok jogköreinek csorbítása ellen, a másik pedig az önkormányzati intézmények, cégek átláthatóságát felügyelő biztosi hely létrehozása volt.

7
nov

Illetményekről és a bizottsági tagokról is döntöttek

Amint arról már beszámoltunk, az október 29-ei alakuló ülésen a képviselők átvették mandátumukat és letették esküjüket, valamint megválasztották az alpolgármestereket. Tóth Imre általános alpolgármester, Tóth Veronika szociális ügyekért felelős alpolgármester, dr. Matlák Gábor társadalmi megbízású alpolgármester lett. A november 6-i ülésen a bizottsági helyekről is döntöttek.

30
okt

Megalakult az új képviselő-testület

Megtartotta alakuló ülését a képviselő-testület október 29-én. A megbízólevelek átvételét és az eskütételeket követően a képviselők megválasztották az alpolgármestereket.

14
okt

Többséget szerzett az ellenzéki összefogás a testületben

Összesen 14 mandátumot szereztek.