FELÉRE CSÖKKENT A HALÁLOS KÖZÚTI BALESETEK SZÁMA BUDAPESTEN

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Budapesten az elmúlt években látványosan javult a közlekedésbiztonság: felére csökkent a halálos balesetek száma, ami kiemelkedő eredmény. A főváros azonban ennél is ambiciózusabb célt tűzött ki: 2050-re senki ne veszítse életét a budapesti utakon.

Az elmúlt időszak adatai biztatók, de a szakmai szereplők szerint a folytatáshoz közös munkára, technológiai fejlesztésekre, jobb szabályozásra, gyakoribb ellenőrzésekre, szemléletváltásra és a közutak rendszerszintű átalakítására is szükség van. Erről szólt a BKK harmadik Balázs Mór Konferenciája, ahol a városvezetés, a rendőrség és a közlekedési szakma közösen értékelte az eddigi eredményeket és a következő évek feladatait.

A Vision Zero: nem szlogen, hanem szemléletváltás

A konferenciát Karácsony Gergely főpolgármester nyitotta meg, aki hangsúlyozta: ha Budapest komolyan veszi az emberi élet védelmét, akkor a halálos balesetek számának csökkentése az egyik legfontosabb mutató. A főpolgármester szerint a Vision Zero – vagyis a zéró halálos áldozat – nem politikai üzenet, hanem rendszerszintű gondolkodásmód.

A cél eléréséhez több területen kell változtatni: a sebességszabályozásban, az ellenőrzésekben, az infrastruktúrában és a közlekedők szemléletében.

A főpolgármester kiemelte: a rendőrséggel való együttműködés kiváló, és teljes az egyetértés abban, hogy több sebességmérő kamerára van szükség. Bár a kamerák kihelyezését a főváros és a kerületek finanszírozták, a bírságok bevétele a központi költségvetésbe kerül, így a rendszer bővítése nem ebből a forrásból történik.

Rekord alacsony halálozás, új kockázatok

Dr. Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya arról beszélt, hogy 2025-ben történelmi mélypontra csökkent a halálos balesetek száma. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hátra lehet dőlni: a cél továbbra is az, hogy senki ne haljon meg a főváros útjain.

A rendőrfőkapitány két fontos jelenségre hívta fel a figyelmet: új kockázatok jelentek meg, például a rolleres balesetek száma 42%-kal nőtt. Az illegális gyorsulási versenyek továbbra is komoly veszélyt jelentenek. Az elmúlt két évben közel 250 szabálytalanul átalakított autót szűrtek ki az ellenőrzések során.

Terdik Tamás szerint a sebességmérő kamerák hatása egyértelmű: 2024 novembere óta több mint 75%-kal csökkent a gyorshajtások száma az érintett útszakaszokon.

A technológia és a közösségi közlekedés is életet menthet

Bodor Ádám, a BKK mobilitási vezérigazgató-helyettese kiemelte: Budapesten 50%-kal csökkent a halálos balesetek száma, miközben országosan 24%-os volt a javulás. A fővárosi adatok szerint a sebesség csökkentése és következetes ellenőrzése a leghatékonyabb eszköz a súlyos balesetek megelőzésére.

A BKK javaslatára: több forgalmas úton csökkent a megengedett sebesség, a kerületek pedig 9,5 km²-rel növelték a forgalomcsillapított övezetek területét.

A járműpark megújítása is biztonsági kérdés: a 2023 óta forgalomba állt 290 új busz már holttérfigyelővel, kamerákkal, radarokkal és alkoholszondával felszerelve közlekedik.

Közös gondolkodás a biztonságosabb Budapestért

A konferencián Dr. Berta Tamás, a KTI igazgatóhelyettese is előadott, aki a KRESZ városi vonatkozásairól és a közlekedésbiztonság tágabb összefüggéseiről beszélt.

A nap szakmai szekciókkal és kerekasztal-beszélgetésekkel folytatódott, ahol a résztvevők arról egyeztettek: hogyan lehet a biztonsági célokat a mindennapi városfejlesztésben érvényesíteni, milyen szerepe van az adatoknak és az új technológiáknak, és hogyan lehet a közlekedőket is bevonni egy biztonságosabb Budapest megteremtésébe.

Comments are closed.