egyéb

16
ápr

Az év második felében kezdődhet a fal építése

A Fővárosi Önkormányzat beruházásában készül el az M3-as utópálya hiányzó egy kilométeres zajvédő fal szakasza a Wesselényi utca és a Szentmihály út közötti részen. A jelen állás szerint a közbeszerzésen kiválasztott kivitelezővel tart még a szerződéskötés, de várhatóan az év második felében kezdi el a főváros a kivitelezést.

15
ápr

Változik a vonatok közlekedése a húsvéti hosszú hétvégén

Április 18-án a pénteki, 19-én a szombati, 20-án és 21-én az ünnepnapi, 22-én pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok. 

15
ápr

Rendet tettek a Fő téren

Olvasói levelet kaptunk, amelyben egy kerületi lakótársunk az újpalotai Fő téren tapasztalható áldatlan állapotokra hívta fel a figyelmet. A levelet továbbítottuk a polgármesteri hivatalhoz, emellett megkerestük a rendőrséget is. Mind a hivatal, mind a hatóság villámgyorsan lépett az ügyben.

14
ápr

Folytatódik a villamospótlás a 62-es villamos vonalán is április közepétől

A Fiuemi út környékén végzett villamospálya-felújítás befejező üteme 2019. április 13-tól várhatóan május 5-ig tart. A 62-es villamos ebben az időszakban továbbra sem jár, Rákospalota, MÁV-telep és Kőbánya alsó vasútállomás között a megszokottnál sűrűbben induló 62A villamossal utazhatnak – írja a BKK.

12
ápr

Így viszik el a szemetet húsvétkor

Ügyfélszolgálati irodák, Szemléletformáló és Újrahasználati Központok, valamint a lakossági hulladékudvarok zárva tartanak.