Tag: szociális

30
dec

Tóth Veronika: A pici lépések is fontosak

Az egyre szűkösebb anyagi lehetőségek ellenére a XV. kerületi vezetés továbbra is biztosítja a szociális támogatásokat. A már hagyománnyá vált karácsonyi támogatást az idén is megkapják az érintett nyugdíjasok, amit az inflációhoz igazítva megemeltek. Tóth Veronika alpolgármesterrel beszélgettünk. Eddig három milliárd forintot vont el a kormány a kerülettől, az év végére ez az összeg eléri a 3,5 milliárd forintot. Felháborító,

Read more

3
febr

Segítenek hazavinni

Újra megszervezi a Kerületiek a kerületiekért –Segítek hazavinni elnevezésű akcióját az Öthét Egyesület, az Együtt Újpalotáért Egyesület, a XV. kerületi Lokálpatrióták és a RÁTE. A civilek február 15-én, szombaton reggel 8 és 12 óra között felajánlják segítségüket azoknak a kerületieknek – elsősorban nyugdíjasoknak, mozgásukban korlátozottaknak és kisgyermekes anyukáknak –, akiknek gondot okozhat, hogyan vigyék haza, amit a hétvégi nagybevásárláskor vettek.

Read more

29
márc

Aktív nyugdíjasok között

Háromévesen került Szabolcsból Pestújhelyre Kató Lászlóné Ficsor Zsuzsanna, majd hamarosan utánuk költöztek a nagyszülei és a dédszülei is. Együtt élt négy generáció, valószínűleg ezért kötődik az idősekhez, ezért dolgozik már 38 éve szépkorúakkal. Zsuzsi az ESZI Területi Gondozás Időseket Segítő Szolgálat Arany János utcai telephely szociális munkatársa. Elmesélte, hogyan változtak meg az idősek az elmúlt évtizedekben, miket szeretne megvalósítani a nappali ellátásban, és hogyan lehet elkerülni a szakmai kiégést.

28
nov

Szociális intézmény a világhálón 

A kerületi Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) honlapja október végén újult meg. A modern arculat és az aktuális tartalom fejlesztése mellett a jövőben létrehoznak egy belső szakmai fórumot.

19
nov

Ünnepelték a szociális szférában dolgozókat

Idén november 15-én a polgármesteri hivatal dísztermében tartották a kerületi Szociális Munka Napját. Az ünnepségen díjak is gazdára találtak.