Tag: RÁTE

28
febr

Perzsa vásár Rákospalotán

Felvonták az ukrán zászlót a városháza előtt szombaton. Putyin és Oroszország vérlázító inváziója ellen tiltakoztak Rákospalotán. Megmagyarázhatatlan, ami jelenleg Ukrajnában történik. Újra civilek halnak meg fegyverek által, köztük az a hatéves kisfiú is, aki a legfrissebb áldozat. Elkezdődött az adománygyűjtés is. Mindhárom kerületrészben van arra lehetőség, hogy segítsünk. A szomorú hétvégi pillanatokban azért olyan is volt, ami derűre adott okot.

Read more

2
márc

A RÁTE köszöni

A Hubay zeneiskola koncerttermében jártunk a Rászorulókat Támogatók Egyesülete Köszönöm-koncertjén. Ami igen pontos elnevezés, az egyesület azokat hívja meg ezekre a rendezvényekre, akik valamilyen formában támogatták munkájukat. Szép számmal érkeztek a meghívottak, emléklapot kaptak a bejáratnál, a műsor alatt pedig végig látni lehetett a nevüket a kivetítőn. Kínai és vietnámi kereskedők is voltak köztük, ami örvendetes. A közösségi ügyek felkarolása

Read more

3
febr

Segítenek hazavinni

Újra megszervezi a Kerületiek a kerületiekért –Segítek hazavinni elnevezésű akcióját az Öthét Egyesület, az Együtt Újpalotáért Egyesület, a XV. kerületi Lokálpatrióták és a RÁTE. A civilek február 15-én, szombaton reggel 8 és 12 óra között felajánlják segítségüket azoknak a kerületieknek – elsősorban nyugdíjasoknak, mozgásukban korlátozottaknak és kisgyermekes anyukáknak –, akiknek gondot okozhat, hogyan vigyék haza, amit a hétvégi nagybevásárláskor vettek.

Read more

23
dec

A koporsón nincsen zseb

Harmincöt kilogramm húsból és 40 kiló káposztából készült a karácsonyi menü Újpalotán a Fő téren, ahol vasárnap a Rászorulókat Támogatók Egyesülete tartott ételosztást. Hosszú sorokban érkeztek az Egy tál étel címre keresztelt program résztvevői, akik a húsos káposzta mellé süteményeket és ajándékot is kaptak. A kis videóban, amelyet itt készítettünk, gyakran elhangzott a Boldog karácsonyt – talán ez volt legfontosabb

Read more

3
dec

Legyen ez az első gyertya

Jótékonysági sütés-főzésre voltunk hivatalosak a 13. kerületben a fagyos december 2-án, az érdekes az volt, hogy a meghívót „hazai” vizekről, a 15. kerületből kaptuk. Beke Károly, a Polgármesteri Hivatal társadalmi kapcsolatok csoportvezetője invitált bennünket (mint 13. kerületi szülő), előzőleg annyit lehetett tudni, hogy újlipótvárosi szülők és barátaik kezdeményezéséről van szó. A cél a jótékonysági akcióval az volt, hogy segítsék a

Read more