Tag: vásárlás

3
febr

Segítenek hazavinni

Újra megszervezi a Kerületiek a kerületiekért –Segítek hazavinni elnevezésű akcióját az Öthét Egyesület, az Együtt Újpalotáért Egyesület, a XV. kerületi Lokálpatrióták és a RÁTE. A civilek február 15-én, szombaton reggel 8 és 12 óra között felajánlják segítségüket azoknak a kerületieknek – elsősorban nyugdíjasoknak, mozgásukban korlátozottaknak és kisgyermekes anyukáknak –, akiknek gondot okozhat, hogyan vigyék haza, amit a hétvégi nagybevásárláskor vettek.

Read more

21
dec

December 24-én a boltok a legtöbb helyen délig vagy 14 óráig lesznek nyitva

Az üzletek december 24-én általában délig, illetve 14 óráig várják a vásárlókat, december 31-én viszont akár 18-ig is nyitva tartanak – közölték az MTI által megkérdezett áruházláncok.

3
dec

Bérletet is lehet vásárolni a MÁV mobilalkalmazása segítségével

A menetjegyek mellett már bérletet is lehet váltani a MÁV-applikáción keresztül: az új funkció kezdetben az Android operációs rendszert használó eszközökkel érhető el, az iOS-t használók pedig várhatóan február 15-től vehetik igénybe az új szolgáltatást – közölte a MÁV-Start.

7
aug

Ősztől kötelező lesz a biztonsági kód használata az internetes vásárlásoknál

Szeptember 14-től kötelező lesz a biztonsági kód használata az online vásárlásoknál az Európai Unión belül, a szolgáltatást bankfiókban, internetbankban, vagy mobilalkalmazásban kell aktiválni az ügyfeleknek – hívta fel a figyelmet az OTP Bank szerdai közleményében.

23
júl

Mire figyeljünk a dinnyevásárlásnál?

A görögdinnye vásárlásakor mindig felteszi magának a kérdést a vásárló: vajon érett, jó ízű lesz? A Nébih leírta, hogy mire érdemes odafigyelni a dinnyevásárláskor.