Tag: Tóth Veronika

8
dec

Bár többet adhatnánk – interjú Tóth Veronika szociális alpolgármesterrel

Vérforraló, hogy a kormány a jövőben alig akar gondoskodni a rászorulókról – véli Tóth Veronika, aki a T Z N 5-nek adott interjújában beszélt a kormány szociális politikájának üzenetéről, és arról, mit tud ilyen feltételek mellett tenni a kerület.

13
okt

Kérdések és válaszok az utcán

Utcafórumot tartott október 12-én a Páskomliget utca-Sárfű utca sarkán Tóth Veronika alpolgármester, a 10. számú egyéni választókörzet képviselője, melyen részt vett Barkóczi Balázs országgyűlési képviselő és Cserdiné Németh Angéla polgármester is. „Ez egy fogadóóra, melyet nem a hivatalban, hanem itt a körzetem, egyik legforgalmasabb pontján tartunk” – indokolta az utcai rendezvényt Tóth Veronika. „Ily módon ugyanis több emberrel találkozhatom, mint

Read more

30
dec

Tóth Veronika: A pici lépések is fontosak

Az egyre szűkösebb anyagi lehetőségek ellenére a XV. kerületi vezetés továbbra is biztosítja a szociális támogatásokat. A már hagyománnyá vált karácsonyi támogatást az idén is megkapják az érintett nyugdíjasok, amit az inflációhoz igazítva megemeltek. Tóth Veronika alpolgármesterrel beszélgettünk. Eddig három milliárd forintot vont el a kormány a kerülettől, az év végére ez az összeg eléri a 3,5 milliárd forintot. Felháborító,

Read more

16
jún

Éled a piac, jöhet a táblaerdő

Lassan magunk mögött hagyjuk a 65 éven felüliek elszeparálását. Milyen érdekes, de a járvány előre haladtával ez viselt meg a legjobban bennünket. Volt különben benne ráció, mert segített a legidősebb korosztály megóvásában. Na most ehhez képest Újfalusi László a maga 85 esztendejével mindvégig kinn árult az újpalotai vásárcsarnok őstermelők számára fenntartott hátsó szekciójában. Vele (és a húspultos Széles Zoltánnal) itt

Read more

21
márc

Tóth Vera otthonról: senki se féljen, senki se pánikoljon!

Tóth Veronika alpolgármester, aki egy hete otthonról végzi munkáját, a Periszkóp kérésére videóban mondta el, milyen most a világhelyzete. Haza lett parancsolva, ahogy mondja, de ez valójában azt jelenti, hogy a polgármester, Cserdiné Németh Angéla rendelkezése szerint bizonyos életkor fölött a járványveszély miatt nem járhat be a munkahelyére. Nézzük, hogy az általában sokhelyütt személyesen is jelenlévő alpolgármester, aki igen sok

Read more