Tag: fejlesztés

9
jan

Megújult a játszótér

A XV. kerületi önkormányzat és a civilek összefogásával a „Miénk a tér!” elnevezésű program keretében felújították a Vácrátót téri játszóteret. Az ünnepélyes átadást december végén tartották. A rendezvényen Szikora Róbert előadóművésszel, Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Érdemérem díjazottjával, valamint a ByTheWay tagjával, Patocska Olivérrel is találkozhattak az érdeklődők. A meghitt hangulatú ünnepségen a gyerekek boldogan vehették birtokba az új játékot. A rendezvény

Read more

9
jan

Inspirál Galéria

Különös kiállítás látható december 21-e óta az „Inspirálház” emeletén, a könyvtár és a régi fodrászüzlet kirakataiban. A tárlat bemutatja a mostani városmegújító program terveit, azokat a gyermekrajzokat, melyek a tavaly szeptemberi „Keltsük együtt életre a Spirálházat!” akciónapon készültek, valamint más városképeket, amelyek hasonló programok példáit mutatják be – tudtuk meg Péterfi Ferenc közösségfejlesztőtől. A galéria megnyitásának gondolata a már említett

Read more

9
jan

Vigyázó szemek a kerületben

Élesben működnek a térfigyelő kamerák a kerületben január 1-jétől. Így várhatóan jelentős mértékben javul a közbiztonság is Újpalota és Pestújhely központjaiban. A kamerarendszer kiépítése európai uniós támogatásból és önkormányzati beruházásból valósult meg. – A kamerák már decemberben üzemeltek – tudtuk meg Galambos Ferenc alezredestől, kerületi rendőrkapitánytól –, és az új eszközök kiállták a próbát. A 27 kamera a kapitányságon kialakított

Read more

31
dec

Energetikai felújítás a Kontyfában

_20131210_kontyfa_energetikai_palyazat_002

Mintegy 200 millió forintból valósulhat meg a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola energetikai fejlesztése. Az önkormányzat 165 millió forint támogatást nyert európai uniós pályázaton.
László Tamás polgármester és Körtvély Zoltán, a Nemzeti Környezetvédelmi és Energia Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője a KEOP-5.5.0/A/12-2013-0275 számú projekt támogatási szerződését december 10-én írta alá.
Az eseményen a polgármester elmondta, örül annak, hogy a közintézmények korszerűsítésére is lehet pályázni, hiszen a régi, korszerűtlen épületek fenntartására rengeteg közpénzt költenek.
Körtvély Zoltán reményét fejezte ki, hogy az együttműködés sikeres és hosszú távú lesz.
A beruházás során a Kontyfa iskola épületét hőszigetelik, új nyílászárókat építenek be és a fűtési rendszert is korszerűsítik.