egyéb

6
nov

Újabb okos lépcsők a Kontyfában

Vassné Mohai Krisztina nyáron kezdte a Kontyfa iskolában a lépcsők kidekorálását. Augusztusban az épület alsós szárnyában díszítette a szorzótábla lépéseivel a lépcsőket, mellyel, nagy örömöt okozott a gyerekeknek. Az őszi szünetben folytatta a lépcsők dekorálását.

5
nov

Változik az M3-as metró pótlása három novemberi hétvégén

Három egymást követő novemberi hétvégén, 9-10-én, 16-17-én és 23-24-én az M3-as metró teljes vonalán pótlóbusz közlekedik. Ezeken a napokon ugyanis Újpest és a Lehel tér között garanciális javítási munkákat végeznek – írja a BKK.

5
nov

Jön Erdogan, forgalomkorlátozásokra kell számítani a kerületben és a fővárosban

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban keddtől, november 5-étől csütörtök, november 6-a éjfélig Recep Tayyip Erdogan török elnök látogatása miatt – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Csütörtök délelőtt fél 10-től fél 12-ig szakaszosan és időszakosan lezárják az M3-as autópálya bevezető szakaszát is. 

5
nov

Miből lesz a cserebogár?

Gyermek kicsiként finoman szólva sem volt ügyes mozgásilag.

5
nov

Megalakult a Fővárosi Közgyűlés

Megválasztották Karácsony Gergely öt helyettesét.