Tag: suli

6
nov

Újabb okos lépcsők a Kontyfában

Vassné Mohai Krisztina nyáron kezdte a Kontyfa iskolában a lépcsők kidekorálását. Augusztusban az épület alsós szárnyában díszítette a szorzótábla lépéseivel a lépcsőket, mellyel, nagy örömöt okozott a gyerekeknek. Az őszi szünetben folytatta a lépcsők dekorálását.

3
nov

Karbantartót keres a Hartyán suli

Érdeklődni személyesen lehet.

1
nov

Gimnáziumi nyílt nap

Nyílt napot tart a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola november 5-én, kedden.

16
okt

Közösen a Kontyfáért

Kertszépítő napot szerveztek október 5-én szombaton a Kontyfa Középiskolában. A rendezvény nem újkeletű, ennek a közösségi munkának ugyanis hagyománya van az újpalotai iskolában.

17
ápr

Sportos megemlékezést szerveztek a Kovács Pál-napon

Rendhagyó volt az idei Kovács Pál-nap az egykori olimpiai bajnok kardvívóról elnevezett rákospalotai iskolában. Idén ugyanis nem hívtak ismert sportolót, és nem adtak át egyetlen kitüntetést sem.