Tag: Újpalota

13
nov

Mézeskalács Meseváros Újpalotán

Az Újpalotai Szabadidő Központ várja a kerületben élő gyerekek, felnőttek, családok, alkotó kedvű közösségek jelentkezését egy káprázatos Mézeskalács Meseváros elkészítéséhez. A részvételi szándékot december 3-áig kérik jelezni.

30
okt

Kártyázó újpalotai asszonyok

Régen a társasági élet kiemelt eseményeként tartották számon a kártyapartikat. Az idő múlásával azonban jobbára a játékkedvelők körében kerültek elő csak a paklik, ám a szórakozásnak ez a fajtája és a versenyek még most is hódítanak. Újpalotán nyugdíjas hölgyekből kártyapartikör is szerveződött.

20
okt

Choli Pestújhelyen és Újpalotán (dokumentum)

Érdekes interjú jelent meg a Mozgó Világ nyári (7-8-as, összevont) számában. A folyóirat egy eddig nem közölt szöveget hozott le, az 1982-ben felvett beszélgetést Murányi Gábor adta közre, akinek a korszak legnagyobb hatású cigány értelmiségije, Choli Daróczi József nyilatkozott. Choli Daróczi 1939-ben született, és nemrég, 2018. május 12-én hunyt el. Az író, műfordító, tanár és újságíró az interjúban felidézte egykori

Read more

30
szept

Szomszédünnep volt az újpalotai Fő téren

Szomszédünnepet szervezett a Lokálpatrióták a XV. Kerületért Egyesület és a Rászorulókat Támogatók Egyesülete az újpalotai Fő téren szeptember 29-én.

19
júl

Mérhető gazdagság Újpalotán

Gázmérő-órákat szereltek fel.