Tag: BKK

31
okt

Készülnek az új villamosok

Már készülnek Budapest új CAF villamosai a spanyolországi Zaragozában, ahol a megrendelt 47 szerelvényből álló flotta első darabjainak fényezését végezték az üzemben.

29
okt

Új hibrid buszok közlekednek novembertől a fővárosban

November elején áll forgalomba az első új hibrid csuklós autóbusz Budapesten – jelentette be sajtótájékoztatón a nemzeti fejlesztési miniszter, Seszták Miklós.

22
szept

Jegyautomaták

Több mint 60 új jegy- és bérletautomata üzemel a fővárosban. Közülük négyet a kerületbe is telepített a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

4
aug

Véleményt vár a BKK

2014 szeptemberében módosulhat a Újpest közösségi közlekedése, amely érinti a kerületünket. A BKK tervei szerint Rákospalotán és Káposztásmegyerről és Újpalotáról is átszállás nélkül el lehet majd jutni Békásmegyerre.

24
júl

Hogyan juthatunk ki a Forma-1-re?

A mogyoródi Hungaroringen 2014. július 25-én (pénteken), 26-án (szombaton) és 27-én (vasárnap) rendezik meg a Forma–1 Magyar Nagydíjat. A BKK a kényelmesebb utazás érdekében a szokásosnál nagyobb kapacitással közlekedteti a H8-as hév szerelvényeit, valamint egyedi kedvezményes díjszabással segíti a mogyoródi versenypályára igyekvőket. Július 27-én (vasárnap) a Forma–1 versenynapjára érvényes kedvezményes 9.990 forintos álló-, illetve a 19.990 forintos ülőjeggyel rendelkezők mind a négy metróvonalat díjmentesen vehetik igénybe.