Tag: átadó

21
szept

Majd’ kétszázan kapnak tanulmányi ösztöndíjat

A díszterem adott otthont szeptember 20-án és itt tartják szeptember 24-én a tanulmányi ösztöndíjak átadóját. A két napon mintegy kétszáz 5-8. és 9-13. évfolyamos diáknak postáztak meghívót.

13
szept

A nagykövet adta át az ösztöndíjakat a kínai iskola diákjainak

Idén már harmadik alkalommal díjazta a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetsége a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium legjobban teljesítő diákjait. Az ünnepséget rendhagyó módon nem a Neptun utcai iskolában tartották, hanem Duan Jielong nagykövet szeptember 10-én a saját irodájában fogadta a XV. kerületi küldöttséget.

20
márc

Forgalomba állt az első felújított szerelvény

A tervek szerint 2018 nyarától már csak ilyen felújított szerelvények közlekednek a vonalon.

27
szept

Élettel telt meg Karatna tér

A rákospalotai Karatna tér környékén lakók már várták azt a pillanatot, amely szeptember 24-én el is jött.

19
szept

Átadták a Rákos úti rendelőt

Már augusztus eleje óta tesztelik, de hivatalosan csak szeptember 6-án adták át a Rákos út 58. szám alatti új háziorvosi rendelőt.