Majd’ kétszázan kapnak tanulmányi ösztöndíjat

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A díszterem adott otthont szeptember 20-án és itt tartják szeptember 24-én a tanulmányi ösztöndíjak átadóját. A két napon mintegy kétszáz 5-8. és 9-13. évfolyamos diáknak postáztak meghívót.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

– Önkormányzatunk 1993 óta jutalmazza, ismeri el tanulmányi ösztöndíjjal a legjobb tanulmányi eredményt elért diákokat – mondta Németh Angéla polgármesteri jogkörben eljáró alpolgármester a 20-i ünnepségen. – Idéntől megváltozott a tanulmányi ösztöndíj rendszere, így az önkormányzatunk még több általános és középiskolás gyermek és fiatal tanulmányait tudja segíteni, illetve támogatni. Mindez ráadásul az ösztöndíjak megemelt összegében is megmutatkozik.

A korábbi tanulmányi ösztöndíj helyett ugyanis az önkormányzat idén két új díjat – „A XV. Kerület Kiemelkedő Tanulója – Pallasz Athéné-díjat” és „A XV. Kerület Kiemelkedően Fejlődő Tanulója – Halley-díjat” – alapított, melyet két kategóriában, 5-8. és 9-13. évfolyamon osztanak ki.

Comments are closed.