Forgalomba állt az első felújított szerelvény

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Forgalomba állították a 3-as metró vonalán az első felújított szerelvényt március 20-án délután Budapesten. Tarlós István főpolgármester közölte, hogy az új szerelvény nem sokkal fél 2 után indult utasokkal Kőbánya-Kispestről.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A tervek szerint 2018 nyarától csak ilyen felújított szerelvények közlekednek az M3-as vonalon. Két héten belül már három korszerűsített vonaton lehet majd utazni, és Magyarországon van már öt felújított szerelvény – tette hozzá a főpolgármester. A szerződés szerint 222 kocsi felújítása csaknem 220 millió euróba kerül.
Várhatóan havonta két felújított szerelvény áll majd forgalomba. Ezek a szerelvények megjelenésükben harmonizálnak a 2-es és a 4-es metróvonalon közlekedők szín- és formavilágával. A gyártó a felújított metrószerelvényekre a korábbi húsz év helyett harminc év élettartamot garantál, ezzel körülbelül hárommillió kilométer biztonságos megtételét vállalja – mondta.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

MTI Fotó: Balogh Zoltán

A 3-as metró felújítása a szerelvények felújításával nem ér véget, a folytatás még ebben az évben várható. Ha a metróvonal infrasturkturális felújítására vonatkozó pályáztatás a tervek szerint halad, akkor lehet bizakodni abban, hogy a rekonstrukciós munkák valószínűleg már a nyáron elkezdődnek, és 2020-ig teljes körűen megújulhat a metróvonal.

Comments are closed.