Átadták a Rákos úti rendelőt

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Már augusztus eleje óta tesztelik, de hivatalosan csak szeptember 6-án adták át a Rákos út 58. szám alatti – volt orvosi ügyeleti épületben működő – új háziorvosi rendelőt. A felújított helyiségbe a szemben levő szakrendelőben dolgozó háziorvosokat költöztették át. Az átalakítás egyik célja – Hajdu László polgármester megfogalmazásában – a szakrendelő profiltisztítása volt, azaz az intézményben csak a járóbetegek szakellátása maradjon. Az is szempont volt, hogy a háziorvosok és velük együtt a betegek méltó körülmények közé kerülhessenek.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A Rákos úti rendelő kialakítása az önkormányzat egészségügyi fejlesztéseinek is fontos állomása. Ez utóbbi néhány éve a Zsókavár utcai rendelő felújításával kezdődött, és ezután következett az új háziorvosi rendelő átadása. Ezt az Őrjárat utcai 13-as számú épület orvosi rendelővé való átalakítása, illetve a Deák utcai rendelő megépítése követheti, a fejlesztés pedig a Hősök úti rendelő felújításával folytatódna.

A szakrendelőből a Rákos út 58. szám alá költözött háziorvosok rendelése csak részben változott.

Dr. Almási Anita H-Sz: délután 4-től – este 8 óráig, K-Cs: 8 órától 12-ig, páros hét pénteken délelőtt, páratlanon pedig délután

Dr. Polgár Diána H-Sz 8 órától 12-ig, K-Cs délután 3 órától este 7-ig, pénteken változó

Dr. Csirmaz Ilona H-Sz 8 órától 12-ig, K-Cs délután 3 órától este 7-ig, páros hét pénteken délután, páratlanon délelőtt

Dr. Sass Julianna H-Sz délután 4-től este 8 óráig, K-Cs 8 órától 12-ig, páros hét délután, páratlanon délelőtt

Comments are closed.