Tankérem

18
dec

Ábri László, Hegedüs László, Tamás Béla és Dr. Neszt Kálmán az idei Lokálpatrióta-díjasok

A Lokálpatrióták a XV. kerületért Egyesület által alapított Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Lokálpatrióta Díj átadására a városháza dísztermében került sor december 17-én. Az ünnepi taggyűlésen Dr. Németh Péter köszöntötte az egybegyűlteket. „Az elmúlt bő másfél év sok és nagy veszteséggel járt – mondta az est afféle házigazdája. – Sajnos mindannyian fájó szívvel emlékezünk mindazokra a helyben élő, nagyszerű egykori kollégáinkra, példaértékű

Read more

14
dec

Vérhas, vörheny, evőkanál

Történetek rákospalotai és pestújhelyi járványesetekről Volt ám járvány a kerületben és az országban a Covid19 előtt is, az se teljesen új, hogy maszkot kell hordani az üzletekben és az utcán. 1886-ban például a szolgabíró szigorú óvintézkedéseket rendelt el Újpesten és Rákospalotán azért, mert „a két község a fővárossal való sűrű érintkezésénél fogva leginkább ki van téve annak, hogy a járvány

Read more

13
dec

Dr. Matlák, a fenegyerek

A társadalmi megbízatású alpolgármester jól érzi magát sajátos pozíciójában, mert lehetősége van arra, hogy akár „a nagypolitika zűrzavarában rendet vágjon”, mellette a Föld és a kerület hasznát tartja szem előtt. Egy-egy éles felszólalása után az utcán is megszorongatják a kezét („maga volt az, aki odapörkölt a Fidesznek”), s nem nagyon akadnak olyanok, akik azt kérik tőle, hogy fogja vissza magát.

Read more

2
dec

Omara

Egy éve búcsúztunk el az első kerületi Covid-áldozattól, a 76 éves kárpitosmestertől, aki a megmaradt fényképeken kicsiny szakállkája mögül kedélyesen mosolyog ránk ma is. Pityu, mert így neveztük az újpalotai asszony, Juli párját, 43 évet töltött boldog házasságban. Szomorú aktualitás, de szintén az elsők között volt, akit lélegeztetőgépre téve próbáltak megmenteni. Nem sikerült. „Apóka” akkor halt meg, amikor kijárási tilalom

Read more

18
nov

ANNO’ 21: Gyulai Líviusz emlékkiállítás nyílt Pestújhelyen

Az ANNO Művészeti hét rendezvényeinek sorában nyílt emlékkiállítás a Pestújhelyi Közösségi Házban, a szervezők a márciusban elhunyt grafikusművész műveiről készített nyomatokkal emlékeztek Gyulai Líviuszra. Nagy Edit, a tárlat házigazdája kérdésünkre elmondta, 85 kisebb és nagyobb méretű nyomatot készítettek, hogy méltóképpen emékezzenek a Nemzet Művészére, aki fontos szereplője volt a korábbi ANNO-rendezvényeknek (ő tervezte a Pestújhelyi Napok kerekeskutas emblémáját is). A

Read more