Tag: Gyulai Líviusz

18
nov

ANNO’ 21: Gyulai Líviusz emlékkiállítás nyílt Pestújhelyen

Az ANNO Művészeti hét rendezvényeinek sorában nyílt emlékkiállítás a Pestújhelyi Közösségi Házban, a szervezők a márciusban elhunyt grafikusművész műveiről készített nyomatokkal emlékeztek Gyulai Líviuszra. Nagy Edit, a tárlat házigazdája kérdésünkre elmondta, 85 kisebb és nagyobb méretű nyomatot készítettek, hogy méltóképpen emékezzenek a Nemzet Művészére, aki fontos szereplője volt a korábbi ANNO-rendezvényeknek (ő tervezte a Pestújhelyi Napok kerekeskutas emblémáját is). A

Read more

16
márc

Elhunyt Gyulai Líviusz

Életének 84. évében elhunyt Gyulai Líviusz, a XV. kerület díszpolgára, a nemzet művésze. A Kossuth-díjas alkotót kedden délelőtt érte halál. A művészt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) saját halottjának tekinti. Gyulai Líviusz pályafutása alatt legkevesebb ötszáz könyvet illusztrált, emellett számos animációs filmet is létrehozott, előszeretettel készített játékos, ironikus felfogású és sokszor archaizáló tollrajzokat, rézkarcokat, linómetszeteket és litográfiákat. Gyulai Líviusztól a

Read more

16
márc

Elhunyt Gyulai Líviusz grafikusművész, a nemzet művésze, kerületünk díszpolgára

A pestújhelyi alkotót 84 évesen érte a halál.

14
jún

Újabb mesés illusztrációk díszpolgárunktól

Czető Bernát László forgatókönyvíró, író, dramaturg Mesék a Túloldalról – Tizenhárom mesés novella című legújabb könyvét Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, a Nemzet Művésze, a XV. kerület Pestújhelyen élő díszpolgára illusztrálta. A 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából június 13-án a nagyközönségnek is bemutatták a Hungarovox kiadó gondozásában megjelent könyvet.

16
nov

Díjat nyert Gyulai Líviusz Los Angelesben

Gyulai Líviusz Kossuth-díjas garfikusművész a napokban telefonon értesült arról, hogy az egyik filmje díjat nyert Los Angelesben.