ANNO’ 21: Gyulai Líviusz emlékkiállítás nyílt Pestújhelyen

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Az ANNO Művészeti hét rendezvényeinek sorában nyílt emlékkiállítás a Pestújhelyi Közösségi Házban, a szervezők a márciusban elhunyt grafikusművész műveiről készített nyomatokkal emlékeztek Gyulai Líviuszra.

Nagy Edit köszöntőt mondott

Nagy Edit, a tárlat házigazdája kérdésünkre elmondta, 85 kisebb és nagyobb méretű nyomatot készítettek, hogy méltóképpen emékezzenek a Nemzet Művészére, aki fontos szereplője volt a korábbi ANNO-rendezvényeknek (ő tervezte a Pestújhelyi Napok kerekeskutas emblémáját is).

Szabó Gábor és Nagy Előd
Pompás képek a falon
Könyvillusztráció
Jellegzetes vonalvezetésű rajzok

A vasárnapi megnyitón a szépszámú közönség először Szabó Gábor köszöntőjét hallgatta meg. A szobrászművész arról beszélt, hogy Gyulai Líviusz a nagyon jó hazai képgrafikus mezőny kiemelkedő alkotója volt. – Volt egyszer régen a Képzőművészeti Főiskola Barcsay-termében egy buli – mondta Szabó –, Líviusz a másik grafikusóriással, Rékassy Csabával olyan karikatúra frízt készített, hogy azt azóta is emlegetjük. Hihetetlenül felkészült grafikus volt, fantasztikus, eredeti humorral, amelyet a rajzfilmjeiben is meg tudott mutatni.

Kissné Breczek Margit rajzpedagógus megnyitójában személyes emlékeket idézett a művészről. Egy berlini ír kocsmában Líviusz végtelen történetét hallgatták a koncertek és a bemutatók után, amikor a Magyar Napokra utaztak a Csokonaiból. – Az országos grafikai versenyeken zsűrielnökként értékelte a gyerekek alkotásait – mondta a tanárnő, majd felidézte a szomorú pillanatot, amikor kikerült a Magyar Művészeti Akadémia oldalára Gyulai Líviusz halálhíre. 83 éves volt. – Gyulai Líviusz pályafutása rendkívül sokszínű és változatos – hangsúlyozta a rajzpedagógus. – Minden műfajban maradandót alkotott.

Az illusztrációknál találtuk ezt a szép líviuszi gondolatot. „Nincs nagyobb, sem kisebb vágyam, mint hogy az illusztrálandó műben csakugyan az író társa legyek. Az ember így óhatatlanul egy kicsit művelődéstörténésszé képezi magát, hiszen annyifelé kell időben-térben utaznia. Máskülönben is utazóféle vagyok. De sosem csak átutazó. Arra vágyom – s tudom, e kívánságom mind elérhetetlenebb -, hogy elidőzhessek egy-egy munkám világában, a képzelet számomra nagyon is valóságos színhelyén.”

A kiállítás – melynek megnyitóján ott volt a művész özvegye is – december 10-éig tekinthető meg. (Periszkóp Palotán, 2021. november 17. Rab László – Fotók: PP és Vargosz/XVMédia)

*

Gyulai Líviusz 1937. december 2-án született Baróton, 2021. március 16-án hunyt el. A Nemzet Művésze, Kossuth-díjas grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt. Könyvillusztrációkat,, animációs filmeket, litográfiákat készített, műveit Buenos Airesben, Lipcsében, Tokióban is láthatták az érdeklődők. Számos elismerése mellett a Magyar Mozgókép Mestere-díjjal és a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével is kitüntették. Gyulai Líviuszra szeretettel emlékeznek a művészbarátok és a tanítványok utolsó lakóhelyén, Pestújhelyen is.

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.