Sport

19
febr

Védett pályák

Ma már nemcsak a rendőrök, hanem a közterület-felügyelők, az önkormányzat rendészeti csoportja és a térfigyelő kamerák is vigyáznak a rendre a kerületben. Az önkormányzat azonban azt tervezi, hogy a sportlétesítményekben is felszereltet kamerákat. Bitvai Nándor alpolgármester elmondta, hogy a berendezésekkel a sportlétesítményeket és az újonnan épült műfüves pályákat szeretnék megóvni. Elsősorban a rongálóktól, másodsorban pedig az „önkéntes területfoglalóktól”. – A

Read more

12
febr

Három Európa-bajnoki érem

Legsikeresebb világversenyét tudhatja maga mögött a magyar karatesport. Az eddigi csúcs a 2013-as budapesti felnőtt Európa-bajnokság volt, amelyen öt magyar érem született.

24
jan

Rákospalota világválogatottja

Szerény, halk szavú ember, aki a családjának és a munkájának él. Csak kevesen tudják róla, hogy háromszoros világválogatott, világbajnoki ezüstérmes, olimpiai negyedik helyezett és sokszoros magyar, továbbá olasz bajnok kézilabdázó volt. A Rákospalotán élő Kovács Mihállyal, akit 1985-ben és ’86-ban sportága legjobbjának választottak, a januári Európa-bajnokság apropóján beszélgettünk. – A kerületben 1989 óta lakom – mondta –, a feleségem tősgyökeres

Read more

24
jan

Nálunk nem olvad el a jég!

A Városligeti Műjégpályával ellentétben a tavaszias időben is lehet korcsolyázni a kerületünkben. A mobiljégpályákat üzemeltető vállalkozó ugyanis a Pattogós utcában egy nagy teljesítményű, a Czabánban pedig két kisebb erősségű kompresszort működtet, így még a 16 Celsius-fokos „hőségben” is jó minőségű maradt a jég. A két jégpálya a jó időnek és a bezárt műjégnek köszönhetően a téli szünetben is száz százalékos

Read more

7
jan

Hajrá, lányok!

  Idei utolsó lapszámunk megjelenésekor rendezik Szerbiában a női kézilabda-világbajnokságot. Az eredményekről nem tudunk beszámolni, a vébére azonban mindenképpen szeretnénk az olvasóink figyelmét felhívni. Az edzőjét vesztett magyar csapatnak kell ugyanis szerb közegben bizonyítania. Karl Erik Böhm, az együttes norvég mestere – akivel tavaly Európa-bajnoki bronzérmet nyertek a lányok – több mint fél esztendeje élet-halál harcot vív a leukémiával, s

Read more