Tag: reménység

8
febr

A nagy lehetőség előtt áll Árvai Márk

A REAC Sportiskola SE egy újabb „gyöngyszemre bukkant”. A 17 esztendős Árvai Márk, aki már több magyar labdarúgócsapat figyelmét felkeltette, óvodás kora óta a rákospalotai sportiskola tagja. A fiatal középpályás már öt mérkőzésen a felnőtteknél is bemutatkozott, ahol a csapat szakmai vezetésére is jó benyomást tett. Márk emellett tagja a saját bajnokságában egyaránt éllovas U18-as és U19-es együttesnek, illetve „szabadidejében” futsallozik is, a REAC SISE U18-as és felnőttcsapatában. Ez utóbbiban gólt is lőtt a Gyöngyös ellen.

19
máj

A jégkorong új reménysége

Terbócs István, a Kovács Pál Gimnázium 11. évfolyamos diákja már most kitűnik a társai közül.

8
júl

Két Grand Slam között vizsgázott

Egyik teniszreménységünket, Stollár ­Fannyt nem könnyű utolérni. A találkozásra egyetlen biztos pontnak a Kovács Pál Gimnázium tűnt, ahol a 15 esztendős lánynak június közepén vizsgáznia kellett. A fizika- és a németvizsga között szakítottunk időt, hogy a Roland Garrosról és Wimblendonról is szót ejtsünk.