Tag: változás

20
jún

KO a pályán, KO az öltözőben

Mindössze két szerelés lógott a REAC öltözőjében június 4-én. Az egyikük Dinka Balázs másodedzőé, a másik pedig Kiss Tamás Dugóé volt, akit nemrégiben a sportiskola alelnökévé választottak meg. Már túl voltunk a bajnokság zárófordulóján, ezért elsőre nem is volt meglepő ez, ám mint kiderült, most sokkal többről volt szó.

13
jún

Vágányfelújítás kezdődik a nagykörúton és az Irinyi József utcában

Péntek, június 14-e este elkezdődik a nagykörúti villamospálya felújítása. Nyár végéig, augusztus 31-ig a Boráros tértől a Csepreghy utcáig, illetve a Csepreghy utcától az Üllői útig buszsávot jelölnek ki, akárcsak Budán az Október huszonharmadika utca–Irinyi József utca útvonalon – írja a BKK.

13
máj

Lezárták a Keleti pályaudvart

Zárva tart május 13-ától jövő vasárnapig, május 26-ig a Keleti pályaudvar karbantartás miatt – tájékoztatta a MÁV Zrt. A lezárás idején a vonatok nem érintik a Keletit, minden járat induló- és végállomása más pályaudvarokra és állomásokra kerül át. A BKK a 37 és a 37/a villamosokon Sörgyár és Blaha Lujza tér között elfogadja az érvényes vasúti bérleteket, igazolványokat.

3
máj

Változtattak a forgalmi renden a lakosság igénye szerint

A Szentmihályi út–Régi Fóti út–Aporháza utca–M3 bevezető szakasz által határolt terület forgalmi rendjének felülvizsgálatát végzi az önkormányzat. A Budapest Közút Zrt. hozzájárulásával elkezdődtek a kivitelezési munkák, melyeket május 31-én fejeznek be. A beruházást az önkormányzat saját forrásból fedezi.

15
ápr

Változik a vonatok közlekedése a húsvéti hosszú hétvégén

Április 18-án a pénteki, 19-én a szombati, 20-án és 21-én az ünnepnapi, 22-én pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.