KO a pályán, KO az öltözőben

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Mindössze két szerelés lógott a REAC öltözőjében június 4-én. Az egyikük Dinka Balázs másodedzőé, a másik pedig Kiss Tamás Dugóé volt, akit nemrégiben a sportiskola alelnökévé választottak meg. Már túl voltunk a bajnokság zárófordulóján, ezért elsőre nem is volt meglepő ez, ám mint kiderült, most sokkal többről volt szó.

Forgács Tamás/Fotó: XV Média, Vargosz

Forgács Tamás/Fotó: XV Média, Vargosz

– A mai nappal mindenkit, klubvezetőt, edzőt, játékosokat elküldtünk a felnőttcsapatból – mondta Forgács Tamás klubelnök. – Az előző két szezonban NB III.-as költségvetésből üzemeltettük a klubot, amely tavaly egy osztályozóra, idén pedig még arra sem volt elég. Az utolsó fordulóban több mint kétezren voltak a lelátón, utoljára ennyi embert az NB I.-ben láthattunk a stadionban. A csapat sorsa a játékosok kezében volt: ha nyernek, akkor bajnokok. Ehhez képest momentumuk sem volt a meccsen, aminek az lett az eredménye, hogy a többségében amatőr labdarúgókból álló Kelen SC nyerte a bajnokságot.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

– Úgy vélem, ez a gyatra játék nemcsak velünk, hanem az értünk szurkoló közönséggel szemben sem volt tisztességes. Most végre hosszú távon egymásra találhatott volna a csapat és a közönség. Azok, akik a bajnoki döntőre kijöttek, az osztályozón is a lelátón lettek volna. Sőt az első néhány NB III.-as meccsen is ott ültek volna. Most kezdhetünk mindent elölről. De a munkát mától kezdve nem zsoldosokkal fogjuk végeztetni – mondta az elnök.

Kemény szavak, ugyanakkor érthető a klubelnök elkeseredése is. A REAC ugyanis az NB III.-ból való kiesését követően ahelyett, hogy azonnal visszajutott volna a futballtérképre, úgy tűnik, egy jó ideig még az amatőr vonalban marad.

– Válságtanácskozást tartottunk, melyen a következő döntést hoztuk: a csapat építését új alapokra helyezzük. Olyan játékosokra akarunk támaszkodni, akik fiatalok, lelkesek és a klubért képesek felszántani a pályát – magyarázta az elnök. – Ilyen csapatot összerakni nehezebb, mint „kész” játékosokat igazolni, ezért ez nem is fog egyik napról a másikra menni. Ami azt jelenti, hogy a céljainkat is az építkezéshez kell majd alakítani. Az első évben valószínűleg nem a bajnoki cím és a feljutás lesz a kitűzött célunk, hanem hogy stabil helyünk legyen az élmezőnyben, aztán onnan kell majd feljebb lépkedni.

A klubvezetés fő feladata lesz, hogy megtalálja ennek a fiatal csapatnak az edzőjét. Majd ki kell választani az utánpótlásból azokat a fiatal játékosokat, akiket a következő szezonban a felnőttek között is lehet tesztelni. Köréjük pedig olyan REAC-kötődésű játékosok kellenek, akik stabilitást adhatnak az együttesnek.

A munkában a fent említett két szerelés tulajdonosának is szerepe lesz. Ami biztos, a bajnokság elvesztése a második számú felnőttcsapat kialakítását is megtorpedózta. Annak szerepét ugyanis az új koncepció alapján építendő első csapat fogja átvenni.

Comments are closed.