Tag: REAC

12
jún

Ismét NB III-ban a REAC!

Kállósemjéni győzelmével a REAC bebiztosította NB III-ba való feljutását. A rákospalotai együttes 2017 után játszhat majd ismét a nemzeti bajnokságban. Egy héttel ezelőtt 8-3-ra nyerte meg az osztályozó első mérkőzését a REAC. A Budai II László stadionban lejátszott találkozó a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei bajnokság győztese, a Kállósemjén SE ellen igazi gálameccs volt. Kaszala Patrik és Lakatos Zoltán vezérletével ugyanis hengerelt a

Read more

5
jún

Fél lábbal a nemzeti bajnokságban

Hatalmas érdeklődés kísérte június 4-én a REAC – Kállósemjén SE labdarúgómérkőzést a Budai II László stadionban. A több mint ezer néző arra volt kíváncsi, hogy a házigazda rákospalotai egyesületnek sikerül-e végre visszaverekednie magát a nemzeti bajnokságba. A REAC kálváriája már régóta tartott. Az egykor szebb napokat látott egyesület ugyanis egyre lejjebb csúszott a futball-ranglétrán. Olyannyira, hogy a 2016-17-es szezont követően

Read more

17
márc

Kosártanoda gyerekeknek

A REAC Kosártanoda február elején Budakeszin debütált. A kerületi gyerekek a Magyar Kosárlabda Szövetség Kosárpalánta-fordulójában léptek először a nyilvánosság elé. A sportiskola legifjabb szakosztálya alig néhány hónapja, 2020 nyarán alakult, az érdemi munkát azonban csak a tanév kezdetét követően tudták elkezdeni.

– Nem könnyítette meg a helyzetünket a járvány – mondta Halm Roland, a szakosztály vezetője. – Alig, hogy elkezdődött a tanítás, máris lehetetlenné vált az iskolai munka. Szerencsére a Szent Korona Általános Iskolában dolgozhattunk, és sikerült egy húsz fős csapatot kialakítanunk.

Az alsó tagozatos (elsős és másodikos) gyerekek az őszt még a játékkal való ismerkedéssel töltötték. Az első színre lépésük a Magyar Kosárlabda Szövetség Kosárpalánta versenyrendszerének novemberi fordulója lehetett volna, ám sportiskola szakemberei a vírushelyzet miatt azt a szereplést még nem vállalták. Most, februárban azonban már a soron következő fordulóban ott voltak Budakeszin, ahol az U9-es vegyes csapat nagy lelkesedéssel vett részt a játékos feladatokban.

2
nov

Szárnyal a kölyökcsapat

(a Hol meg nem fordul az ember című sorozatból) Az első félidőben nem esett gól, aztán viszont fölforrósodott a hangulat. U13-ban vagyunk, ami azt jelenti, hogy 12 éves futballisták kergetik a pettyest immáron az egész pályán, egy félidő 30 percig tart. A Fáy utcai sportcentrum október végi vasárnapján szép számú néző van jelen, többségében nyilván szülők. A meccset Alafi Beatrix

Read more

21
szept

Tripla bajnokavatás

A bajnokság egyik leggyengébb együttesével, a Csep-gól FC-vel játszotta első hazai mérkőzését a REAC együttese a Budapest-bajnokság I. osztályának 2020–2021-es kiírásában.
Dinka Balázs együttese annak rendje és módja szerint nekiugrott ellenfelének, és sorra alakította ki a helyzeteket. Az első félidőben még csak tesztelgették a csepeli kapust, ám a második játékrészben már komoly tűzijátékot rendeztek Szántovszki Somáék. Ám ezek a helyzetek sorra kimaradtak, vagy a kapufa mentette meg a csepelieket, vagy a kapusuk védett bravúrral, legtöbbször azonban a hazai csatárok pontatlan célzása miatt maradt érintetlen az ellenfél hálója. És, ahogy az ilyen meccseken lenni szokott, egy kósza ellentámadás, egy pillanatnyi rövidzárlat, és a Csep-gól az első támadásából vezetést szerzett. A REAC a második félidő 60. percében kapott gól után mindent egy lapra feltéve támadott, és bár viszonylag rövid időn belül sikerült egyenlítenie, a mindent eldöntő második gólt már nem tudták berúgni, így nagy meglepetésre a csepeli kiscsapat elvitt egy pontot a Budai II. László stadionból.