Tag: film

17
febr

Hollywood a Tizenötödikben – interjú Bokor Balázzsal

Még négy alkalommal kerülhet közelebb a Csokonai közönsége a világ filmközpontjának magyar vonatkozásaihoz. Az egész megálmaodójával beszélgettünk.

24
jan

Tudott Robert Downey Jr. vagy Joaquin Phoenix magyar gyökereiről?

Még öt előadáson keresztül mutatják be a Csokonaiban Hollywood meglepően kiterjedt magyar gyökereit. Az már az első alkalmon kiderült, hogy nagy érdeklődés övezi a sorozatot.

22
nov

Filmek, amikkel a sakkhoz is közelebb kerülünk

A sakk átszövi az élet szinte minden területét. Rendkívüli a szerepe az emberi kultúra, civilizáció történetében.  Napjainkban a Netflix Vezércsel című filmsorozatának köszönhetően újra egyre nagyobb a népszerűsége. A sakk világa önmagában is érdekes, de ebben a filmben egy ifjú hölgy küzdelmeinek ábrázolásával látványoan felfigyelt a világ.

17
ápr

Színésznő akartam lenni, nem filmsztár

„Pélyi” búcsú Törőcsik Maritól Kaptam egyszer egy tábla csokit Bodrogi Gyulától, a pélyi parókia előtt találkoztunk, lehettem ötéves, vele volt a szépségesen szomorú szemű lány a Körhintából. Mondjuk akkor én még Bodrogiról is csak annyit tudtam, hogy ő Só Mihály, merthogy ő volt a címszereplője a Só Mihály házassága című filmnek. A csetlő-botló parasztfiú úgy ment haza a vásárból, hogy

Read more

1
márc

Új Szabó István-film a mozikban

Szabó István új filmje, a Zárójelentés nyitotta meg a Magyar Filmdíj 2020 – Magyar Mozgókép Szemlét a Corvin moziban február 25-én. Az Oscar-, cannes-i Aranypál­ma és berlini Ezüst Medve díjas rendező hosszú szünet után, korábbi sikeres filmjei legfontosabb alkotótársai­val, Klaus Maria Brandauerrel (balra), Eperjes Károllyal (jobbra) és Koltai Lajos operatőrrel készített új mozifilmet. A filmben olyan kiemelkedő magyar színészek is

Read more