Tag: Hollywood

17
febr

Hollywood a Tizenötödikben – interjú Bokor Balázzsal

Még négy alkalommal kerülhet közelebb a Csokonai közönsége a világ filmközpontjának magyar vonatkozásaihoz. Az egész megálmaodójával beszélgettünk.

24
jan

Tudott Robert Downey Jr. vagy Joaquin Phoenix magyar gyökereiről?

Még öt előadáson keresztül mutatják be a Csokonaiban Hollywood meglepően kiterjedt magyar gyökereit. Az már az első alkalmon kiderült, hogy nagy érdeklődés övezi a sorozatot.

10
jan

Nézd meg a Susotázst!

Tóth Barnabás filmrendező lehetővé tette, hogy néhány napon át meg lehessen nézni online is az Oscar-ötbe jutott kisfilmjét, a Susotázst. A film nem ismeretlen szűkebb környezetünkben, mert 2017-ben ez a negyedórás kis remekmű nyerte a RÖFI (Rákospalotai Rövidfilmszemle) közönségdíját. Arról, amikor Tóth Lajos akkori művházigazgató a Csokonaiból felhívta a rendezőt, itt, nálunk is lehetett hallani, amint a fiatal filmes lelkesen

Read more