Tag: egészségügy

28
okt

Kerületi tulajdonba került a volt orosz kórház és a Novák-piachoz tartozó terület

László Tamás országgyűlési képviselő arról beszélt a sajtónak az október 28-i sajtótájékoztatón, hogy a kormány döntése értelmében száz százalékban a XV. kerület tulajdonába került az egykori orosz kórház területe, valamint a hajdani Novák-piachoz tartozó, csaknem 4000 négyzetméteres ingatlan.

15
ápr

Tudományos nap az egészségügyi dolgozóknak

A szakrendelőben évek óta tartanak továbbképzéseket, amelyek iránt mindig nagy az érdeklődés az egészségügyi dolgozók részéről.

24
márc

Kezdődik a kerületi szűrőprogram

Áprilisban vérnyomás- és EKG-vizsgálattal indul az idei szűrőprogram a Rákos úti Szakrendelőben.

9
jan

Ember-mentő tanfolyam

Dr. Ember Tibor, a Rákos úti Szakrendelő sebészeti osztályának ve­zető fő­orvosa október közepétől hat héten keresztül életmentésre oktatta a kollégáit. A mintegy kétszázötven résztvevő között védőnők is voltak, egyikük pedig a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola igazgatójának a figyelmébe ajánlotta az oktatást. Így történhetett, hogy Ember doktor december elején már a palotai középiskolásoknak és pedagógusoknak tartott előadást és gyakorlati

Read more