Ember-mentő tanfolyam

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Dr. Ember Tibor, a Rákos úti Szakrendelő sebészeti osztályának ve­zető fő­orvosa október közepétől hat héten keresztül életmentésre oktatta a kollégáit.

Dr. Ember Tibor

Dr. Ember Tibor

A mintegy kétszázötven résztvevő között védőnők is voltak, egyikük pedig a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola igazgatójának a figyelmébe ajánlotta az oktatást. Így történhetett, hogy Ember doktor december elején már a palotai középiskolásoknak és pedagógusoknak tartott előadást és gyakorlati bemutatót az alapfokú életmentési ismeretekből.
– A Rákos úti rendelőben 1998-ban helyezkedtem el – mesélte dr. Ember Tibor. – Abban az évben egyik nap ölben behoztak egy 9-10 éves kislányt, aki mire beértek, már halott volt. Akkor határoztam el, hogy felkarolom az alapfokú életmentés oktatását, de jó darabig minden kísérletem süket fülekre talált.
Évekkel ezelőtt volt akkreditált képzés, amelyen a kerületi egészségügyi dolgozók nagy része részt vett, de gyakorlatilag több lépés nem történt ezen a területen. A szakrendelő nemrégiben kapott egy oktatócsomagot és dr. Ember Tibor pedig a vezetés kérésére felvállalta az oktatói feladatot.
A kiváló szakorvos pályafutása során öt életmentő beavatkozást hajtott végre, ebből hármat kórházban, kettőt pedig közterületen. Az elhivatott orvos várja azoknak az intézményeknek a jelentkezését, amelyek igényt tartanának az alapfokú életmentési ismeretekre.

Comments are closed.