Tag: DK

11
jan

620 ezer budapestit hagytak magára a furcsán osztott rezsitámogatással

Egyértelmű mintázat rajzolódik ki abból, melyik önkormányzatot mennyire segíti a kormány a megnövekedett rezsiköltségek kifizetésében. A XV. kerületet például a jelenlegi állás szerint semennyire.

18
dec

Koalícióban a fővárossal

Sajtóbeszélgetésre hívta december 18-ára a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakciója a média képviselőit. A rendezvényen Gyurcsány Ferenc pártelnök és a párt színeiben nyertes kerületvezetők értékelték az október 13-i választások óta eltelt időszakot. Három kerületben, a VI.-ban, a XI.-ben és a XV.-ben van ilyen irányítás, illetve a DK-s Gy. Németh Erzsébet az egyik főpolgármester-helyettes. A párt polgármesterei frakciót us alkothatnak a Fővárosi Közgyűlésben.

30
aug

Csak a központi akarat fontos a Fidesznek

Sajtótájékoztatót tartott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője és Németh Angéla polgármester, az ellenzéki összefogás kerületi polgármesterjelöltje augusztus 28-án. A tájékoztatón kifejtették, hogy a Fidesznek nem a kerületi emberek, hanem a politikai haszonszerzés a célja.

20
szept

Összegezték az uniós fejlesztések tapasztalatait a DK-s képviselők – videóval

Sajtótájékoztatót tartott Varju László, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke, a költségvetési bizottság elnöke, országgyűlési képviselő és Hajdu László, a DK országgyűlési képviselője a Zsókavár utcai Spirálház és orvosi rendelő bejárása után szeptember 19-én.

10
szept

Pénzbüntetést kér a DK az elmarasztalás mellé – videóval

Kampányvétség miatt tartott sajtótájékoztatót szeptember 10-én a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakcióvezetője, Arató Gergely és a párt XV. kerületi önkormányzati képviselője, Tóth Veronika. A két politikus a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének, László Tamásnak egy iskolában történő kampányolása miatt emelte fel a szavát.