Koalícióban a fővárossal

Átlagos olvasási idő: 2 perc
Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Sajtóbeszélgetésre hívta december 18-ára a Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakciója a média képviselőit. A rendezvényen Gyurcsány Ferenc pártelnök és a párt színeiben nyertes kerületvezetők értékelték az október 13-i választások óta eltelt időszakot. Három kerületben, a VI.-ban, a XI.-ben és a XV.-ben van ilyen irányítás, illetve DK-s Gy. Németh Erzsébet, az egyik főpolgármester-helyettes. A párt polgármesterei frakciót is alkothatnak a Fővárosi Közgyűlésben.

– Október 13-a után megváltozott a politika – mondta a pártelnök -, az önkormányzatok kiemelten fontos színterei lettek az ellenzéki politizálásnak.

Gy. Németh Erzsébet elmondta, az előző városvezetés idején átláthatatlanul osztogatták a támogatásokat. Januártól azonban már csak pályázat útján lehet fővárosi támogatáshoz jutni. Színházi témában elmondta: kiemelten kezelik a színházak függetlenségét, ugyanakkor nem hagyhatják figyelmen kívül, melyik színházban mi történik, és azt az adott intézmény vezetése miként kezeli.

A László Imre és Niedermüller Péter polgármesterek mellett Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi polgármester is értékelt, és megköszönte a sajtó szerepét abban, hogy Rákospalota, Pestújhely, Újpalota lakosai is értesülhettek róla, miért nem lett október 11-ig költségvetése a kerületnek.

– Kilenc szervezet együttműködéséből alakult meg a „Mindenki a Tizenötödikért” frakció, melynek tagjai nemcsak a kampány idején, hanem az önkormányzati munka során is képesek lesznek együtt dolgozni – mondta a polgármester.

Azt is elmondta, hogy a mostani önkormányzati ciklus a 2022-es országgyűlési választások főpróbája lesz, melyen remélhetőleg a kerületi ellenzéki együttműködés sikerrel szerepel. Az összefogásnak néhány hét alatt sikerült bepótolnia azt, ami az elmúlt ciklus utolsó tíz hónapjában a költségvetés hiánya miatt elmaradt. A közalkalmazottak novemberben a béremeléseiket, decemberben pedig a jutalmaikat januárig visszamenőleg megkapták. Elindult a kerületi CT beszerzésének a projektje, illetve a szerződések felülvizsgálatára egy átláthatósági biztost neveztek ki. Jövőre pedig a lakosság bevonásával fogják a költségvetést elkészíteni.

A XV. kerületben is van „színházügy”, itt azonban csak pozitív hozadékai vannak: az önkormányzattal együttműködésben álló társulatok révén nívós előadásokat láthatnak a kerületi nézők. Tervezi az önkormányzat egy multifunkcionális sportcsarnok és egy új piac megépítését, elkezdődött végre az észak-pesti főgyűjtőcsatorna megépítése, illetve forszírozni fogják a fővárosnál az Erdőkerülő és Zsókavár utcák felújítását is. Ebben pedig számíthat az önkormányzat a fővárosi DK-s frakció támogatására is.

Comments are closed.