Szociális

24
szept

Etikett a kutyafuttatóban

A kerületben nagyon sok kutyafuttató található, legutóbb a Sárfű utcai lakótelepen épült. Sokan olyan helyen laknak, ahol nincsen más biztonságos hely, csak a futtató arra, hogy kedvencük szabadon futkározhasson. Sajnos azonban egyre gyakrabban hallani konfliktusokról, balesetekről. Felkerestük Budai Mariannt, a Pólus Kutyakiképző Iskola vezetőjét, hogy mondja el nekünk, mire kell figyelnünk, ha kutyafuttatóba megyünk.

21
szept

Majd’ kétszázan kapnak tanulmányi ösztöndíjat

A díszterem adott otthont szeptember 20-án és itt tartják szeptember 24-én a tanulmányi ösztöndíjak átadóját. A két napon mintegy kétszáz 5-8. és 9-13. évfolyamos diáknak postáztak meghívót.

17
szept

Kitartó bábudöntögetők a FENO-ban – videóval

Idén is megrendezte a speciális bowlingversenyt a Molnár Viktor utcai Fejlesztó Gondozó Központ (FENO) és az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona (ÉNO). A kezdeményezést tizenhat évvel ezelőtt indították útjára és azóta sem veszített lendületéből.

13
szept

A nagykövet adta át az ösztöndíjakat a kínai iskola diákjainak

Idén már harmadik alkalommal díjazta a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetsége a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium legjobban teljesítő diákjait. Az ünnepséget rendhagyó módon nem a Neptun utcai iskolában tartották, hanem Duan Jielong nagykövet szeptember 10-én a saját irodájában fogadta a XV. kerületi küldöttséget.

10
szept

Gyógyhír a reumásoknak

Hamarabb bejuthatnak a szakrendelésre a reumapanaszokkal küzdő kerületi betegek augusztustól. A jövőben pár hét várakozás után fogadják az orvosok a Rákos úti szakrendelőben őket.