Kell a kalcium a csontoknak

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A változókorral járó hormonális változások nagymértékben növelik a csontritkulás kialakulásának kockázatát. Emellett az idősödéssel – mindkét nem körében – csökken a bevitt kalcium felszívódása, éppen ezért egy bizonyos életkor után érdemes odafigyelni a betegség megelőzésére.

A kalcium felszívódása több tényezőtől is függ, a legjobban pedig a tejből és a tejtermékekből tudja a szervezet hasznosítani. Tehát érdemes mindennap fél liter tejet, vagy ennek a mennyiségnek megfelelő kalciumtartalmú tejterméket (kefir, natúr joghurt, túró, sajtok) fogyasztani.

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Fotó: XV Média, Nagy Botond

Emellett kalciumbevitelünket támogathatjuk olajos magvak (dió, mogyoró, mák), szárazhüvelyesek (bab, borsó, lencse), illetve magas kalciumtartalmú ásványvizek fogyasztásával, bár tudni kell, hogy ezeknek már nem olyan jó a hasznosulása, mint a tejtermékeknek.

– Azt is tudni kell, hogy a kalcium csak a D-vitamin jelenlétében tud felszívódni – hangsúlyozza Szabó Krisztina, a XV. Kerületi Önkormányzat Egészségügyi Intézményének dietetikusa. A D-vitamin a bőrben aktiválódik napfény hatására, a megfelelő ellátottsághoz napi 30 perc napon való tartózkodás szükséges. Mivel azonban hazánkban októbertől márciusig elenyésző a napsütéses órák száma és a napsütés ereje, így az őszi-téli időszakban mindenki számára ajánlott a D-vitamin táplálékkiegészítő formájában való bevitele.

A szakember hozzáteszi: – Csakúgy, mint számos betegség, úgy a csontritkulás megelőzésében is szerepet játszik a rendszeres testmozgás, ezért erre is fordítsunk időt és energiát.

Comments are closed.