Az Újpalotai Közösségi Ház színháztermében ismerős dallamok csendülnek fel, Zorán, Queen és megannyi híres zenekar népszerű slágerit hallhatják a fiatalok. Az iskolás csapatok lelkesen versengtek egymással a Segítsd az iskoládat! című vetélkedőn. Megvallom a lebilincselő megmérettetés nem csak a gyerekeknek szerzett vidám pillanatokat, mi felnőttek is újból megtapasztalhattuk, milyen ösztönzően hat egy-egy kihívás. A program szervezője és egyben az a Segítsd az iskoládat! közhasznú egyesület elnöke, Várhegyi Gábor elmondta: először gyermekei miatt kezdett versenyeket szervezni, akik azóta már felnőttek, viszont annyira szereti a rendezvény körüli teendőket, hogy míg bírja, évről évre megmozgatja az iskolásokat. A több részből álló vetélkedő olyan egyedülálló civil kezdeményezésre épülő közösségépítő program, ahol a tanár, diák és szülő együtt játszik, új barátságok alakulnak ki, és nem utolsósorban határon túli magyar iskolák is lehetőséget kapnak az anyaországgal történő kapcsolatfelvételre. A novemberi döntőre Kolozsvárról érkeztek gyerekek, akik a helyi iskolák pár fős csapataival szemben igencsak jól teljesítettek. Bár hirdetnek bajnokokat, ezen a napon azt gondolom, valamennyi játékban résztvevő fiatal nyertes volt. Ajándék nélkül pedig, hála az önkormányzatnak és a szponzoroknak, egy intézmény növendéke sem tért haza.