Kultúra

4
ápr

Szülőknek a babavilágról

A XV. kerület idén kapcsolódik be először a születés hete rendezvénysorozatba, fogadják szeretettel a mi programunkat, amely a rákospalotai, pestújhelyi, újpalotai és a szomszédos újpesti családokat célozza meg elsősorban – írja Barta Ildikó a dokumentumtár munkatársa.

3
ápr

Arany Violin – A válogatás

A nyilvános válogatást március 29-én tartották az Újpalotai Közösségi Házban, és összesen huszonöten jutottak tovább. Az elődöntő április 26-án, szombaton lesz délután 2 órától, a legjobb tizenkét versenyző pedig a május 1-jei döntőn mérheti össze énektudását.

1
ápr

Jótékonysági koncert

Jótékonysági koncertet tartanak a templom felújítási munkálatainak támogatására.

26
márc

Színház és közönsége

A színházi világnapot március 27-én tartjuk, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet és a kultúra fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

25
márc

Indul az Arany Violin énekverseny

A Csomópont Program felkarolja, támogatja és lehetőséget ad azoknak a tehetséges fiataloknak, akik valamiért nem felelnek meg a média által generált elvárásoknak, így máshol nem kapnak bemutatkozási lehetőséget.