egyéb

4
dec

Igazgatási szünet a hivatalban

Igazgatási szünet a hivatalban

4
dec

Ismét pótlás lesz két hétvégén a 3-as metró vonalán

Folytatódik az elkezdett síncsere-program az M3-as metró vonalán, ezért a november 29-30-ai, majd az azt követő, december 6-7-ei hétvégén metrópótló autóbusz közlekedik a vonatok helyett a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között, míg a metrószerelvények Újpest-Központ és a Lehel tér, valamint Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között viszik az utasokat.

3
dec

Emelkedett az elaltatás és az ivartalanítás díja a fővárosban

Növekednek egyes állategészségügyi szolgáltatások díjai, a Fővárosi Közgyűlés szerdán döntött a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság szervezetei és működési szabályzatának (szmsz) módosításáról – írja az MTI.

2
dec

Díszvilágítás lesz a városháza körül

A tervek szerint december 1-jétől január 6-ig csodálhatjuk majd a városháza körül a karácsonyi fényeket.

2
dec

Érvényes a Budapest-bérlet a vonaton Gödöllőig

A Budapesti Közlekedési Központ és a MÁV-Start megállapodásának köszönhetően a Budapest Keleti pályaudvar és Gödöllő állomások között közlekedő vonatokon Budapest-bérlettel is lehet utazni, tekintettel az időjárás okozta forgalmi fennakadásokra.