Tag: városháza

12
okt

Hét százalék

Nincs igazolt fertőzött a kerületben, legalábbis nem tudunk róla – mondta a Periszkópnak Cserdiné Németh Angéla. A polgármesterrel hivatalában találkoztunk, és az a fura helyzet állt elő, hogy a koronavírus-járványról sokkal nyugodtabban beszélgettünk, mint tavasszal, amikor pedig az adatok nem voltak annyira elborzasztóak, mint most. Lehet, hogy megtanultunk együttélni a kórral? A polgármesterrel készült október eleji beszélgetésünk elérhető a Facebook-on

Read more

5
dec

20-as költségvetés: nem lesz a politika martaléka

A többségbe került Mindenki a Tizenötödikért választási felhőszervezet nem szeretné, ha a 2020-es kerületi költségvetés körül megismétlődne az, ami jellemezte a 2019-es évet. A városházi többség (minden egyéni körzetben az M15 győzött) ezt most könnyedén meg tudná akadályozni, mégis úgy döntöttek, kérik a választók véleményét, álláspontját arról, mi minden kerüljön be a költségvetésbe. Tóth Imre alpolgármester a következőket mondta erről.

Read more

11
okt

Nehéz szülés volt – Megszavazták a költségvetést

Mint mikor a maratonfutó 41 kilométernél kiáll, mert tüske ment a lábába, és bejelenti, hogy nem tud tovább futni. Nagyjából ez történt a városházán péntek este: 11 képviselő igennel szavazott, hat nemmel, hárman tartózkodtak. Ami azt jelenti, hogy kilencedik nekifutásra megszületett a kerület költségvetése. Németh Angéla szerdán aláírta az Észak-pesti főgyűjtőcsatorna 1,2 milliárdos beruházásáról szóló dokumentumot, két nappal a választás

Read more

10
máj

Micimackó lázadása

Bajban volnánk, ha részletesen és pontosan akarnánk beszámolni arról, hogy hetedszer sem sikerült megszavazni a költségvetést a kerületben. Megszavazni? Hol vagyunk ettől! A testület már napirendre se vette a kérdést. Minderre egy jó kétórás felvezető után derült fény, melyben túl sok minden nem történt. A képviselők megcibálták egy kicsit egymást, aztán ment minden tovább a szokásos mederben. Amikor szavazásra került

Read more

18
márc

A 2019-es érdemérmesek

Március 15-én a városházán kerületi érdemérmeket adott át Németh Angéla polgármester és Tóth Imre alpolgármester. A hangulatos ünnepség keretében megrendezett díjátadón mindketten köszönetet mondtak azért a fáradozásért, amelyet az arra kiérdemesültek végeztek munkájuk során a kerület felvirágoztatása érdekében. Volt a díjazottak között óvónő, zeneszerző és tűzoltó is. A díjátadó után Malek Miklós zeneszerzőnek is gratulálhattunk, aki ötven éve él a

Read more