egyéb

29
okt

Kéthetenként lesz tájékoztató az önkormányzati döntésekről

„15infó” néven indított tájékoztatási kampányt a Mindenki a Tizenötödikért választási szövetség. Tóth Imre, az újonnan alakuló frakció vezetője október 29-én tartott sajtótájékoztatójában elmondta, kétheti rendszerességgel fognak beszámolni a sajtó nyilvánossága előtt a terveikről, a döntéseikről és az elért eredményekről. Tájékoztatókat minden alkalommal meghatározott időpontban – ugyanazon napon és ugyanabban az órában – tartják.

29
okt

Sűrűbben közlekednek a temetői járatok

November 2-ig a temetőket érintő BKK-járatok a szokásosnál sűrűbben, illetve nagyobb kapacitással közlekednek, valamint rendkívüli járatok is indulnak – írja a BKK.

29
okt

Putyin-látogatás miatt forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra kell számítani

A XV. kerületben megállási tilalom van több helyen.

28
okt

Október végéig kell érvényesíteni a diákigazolványokat

A BKK felhívja a szülők és a diákok figyelmét arra, hogy a közoktatásban, valamint a felsőoktatásban tanulóknak október 31-éig ismét érvényesíttetniük kell az előző tanévben érvényesített diákigazolványukat, mert csak úgy vehetik igénybe kedvezményesen a budapesti közösségi közlekedést.

28
okt

Az azonosítót és a lakcímet is tartalmazza az új eSzemélyi

Már az igénylő személyi azonosítóját (személyi számát) és a lakcímét is rögzítik az újonnan kiállított személyi igazolvány (eSzemélyi) tároló elemén – tájékoztatott a Belügyminisztérium (BM).