egyéb

8
nov

Bill kapitány és Újpalota

Deák Bill Gyuláról közismert, hogy Kőbányához kötődik, de öt évig újpalotai lakos is volt. Újpalota alapkőletételének 50. évfordulója alkalmából beszélgettünk vele itteni emlékeiről, hogyan lett énekes, mit hallgat mostanában és honnan van ennyi energiája.

8
nov

Ellenőrzés a köztereken

Rég nem látott mennyiségű rendőr volt október 18-án a kerület közterületein. Sőt, ha a társszervek képviselőit, a rendészeti dolgozókat és a polgárőröket is hozzávesszük, akkor az sem túlzás, hogy csak úgy „hemzsegtek” az egyenruhások az utakon. Ennek oka, hogy délután 2-től másnap hajnali 2 óráig fokozott közbiztonsági ellenőrzést tartottak a kerületben.

8
nov

Nagy és sűrű a köd az országban

Az ország nagy részén tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat. A vészlyelzésük szerint Budapesten és Pest megyében is arra kell készülni, hogy a köd miatt csak pár száz méteres lehet a látástávolság.

7
nov

Illetményekről és a bizottsági tagokról is döntöttek

Amint arról már beszámoltunk, az október 29-ei alakuló ülésen a képviselők átvették mandátumukat és letették esküjüket, valamint megválasztották az alpolgármestereket. Tóth Imre általános alpolgármester, Tóth Veronika szociális ügyekért felelős alpolgármester, dr. Matlák Gábor társadalmi megbízású alpolgármester lett. A november 6-i ülésen a bizottsági helyekről is döntöttek.

7
nov

Szalmonellával fertőzött, megbetegedést okozó mandulákat vont ki a forgalomból az Aldi

Szalmonellával fertőzött mandulákat vont ki a forgalomból az Aldi – közölte  honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) november 6-án. A baktérium súlyos, lázzal, hasmenéssel, hányással járó gyomor- és bélrendszeri megbetegedést okozhat.