Építik a hiányzó zajvédő falat az M3-as autópálya kivezető szakaszán

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

Egy kilométer hosszan, a Wesselényi utca és a Szentmihály út között építik tovább a zajvédő falat az M3-as autópálya Budapestről kivezető szakaszán. A tervek szerint jövőre kezdik a beruházást – írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). 

Meglévő falszakasz/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Meglévő falszakasz/Fotó: XV Média, Nagy Botond

A fal kivitelezésére a közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása november 8-án jelent meg. Sikeres közbeszerzési eljárás esetén a munkálatok a szerződéskötést követően, 2019 második negyedévében kezdődhetnek el, és várhatóan fél évig tartanak.
Az autópálya ki- és bevezetőjének két oldalán szakaszosan hat kilométer hosszon áll már zajvédő fal, amelyet a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával és a BKK beruházásával most további 1 kilométerrel toldanak meg.
A projekt a fal építésén kívül a Tompa Mihály utcai autópálya-kihajtó átépítését is tartalmazza. A kihajtónál található, jelenleg a forgalom elől elzárt területre zöldfelületet telepítenek, amely hozzájárul a Tompa Mihály utca zajvédeleméhez is – olvasható a közleményben.
Szintén a projekt része 200 nyílászáró cseréje. A zajvédő fal nem védi egyes autópálya-menti épületek felső szintjeit, ezért, ahol szükséges, a régi nyílászárókat korszerűekre cserélik, hogy a zaj mértéke az előírt határértékeken belül maradjon.

Comments are closed.