Tag: zajvédő fal

24
szept

Kit és mit véd a zajvédő fal?

Nyilván azokat a polgárokat, akik negyven éve várják, hogy megépüljön. Most megtörtént. Több mint egy kilométeren húzták fel az M3-as rákospalotai kivezető szakaszán, megvolt az ünnepség, ott volt Karácsony Gergely budapesti főpolgármester és helyettese, Dorosz Dávid, beszédet mondott Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi polgármester, és pár szóban ecsetelte a negyvenéves vesszőfutást Hajdu László országgyűlési képviselő, aki öt cikluson át volt

Read more

17
szept

Lehalkították az M3-ast

Hosszú ideje húzódó probléma végére tehetett pontot a Mindenki a Tizenötödikért frakció szeptember 17-én. Aznap ugyanis átadták az M3 kivezetője melletti zajvédő fal több mint egy kilométeres hiányzó szakaszát.
– Sokszor csak helyben toporgott a főváros, ezért nyúlt ilyen hosszúra ez a pótlás – mondta Cserdiné Németh Angéla polgármester, az avatóünnepségen. – Budapest mostani vezetése azonban bebizonyította, hogy egy kis akarattal néhány hónap alatt is meg lehetett valósítani ezt a fontos beruházást. 
– A főváros új vezetésének sok adósságot kellett átvennie – tette hozzá Karácsony Gergely főpolgármester. – Az egyik ilyen adósság a zajvédőfal hiányzó szakasza volt. El kell ismerni, a korábbi ciklusnak a XV. kerület leginkább a vesztese volt, nemcsak emiatt a fal miatt, hanem az elmaradt útfelújítások, a megígért, majd törölt villamospálya-építés, vagy akár az elhanyagolt Csömöri úti felüljáró miatt is kijelenthető ez. Most annyit már bejelenthetünk, hogy az első projekttel készen vagyunk, de nagy valószínűséggel a jövőben lesz még néhány közös ügyünk a kerület vezetésével.

22
jan

Készül a hiányzó zajvédő fal az M3-as mentén

Elkezdte a kivitelező január 20-án a Kozák térnél a zajvédő fal építését. Az első lépésként közműfeltárásokat végeztek.

8
nov

Építik a hiányzó zajvédő falat az M3-as autópálya kivezető szakaszán

Egy kilométer hosszan, a Wesselényi utca és a Szentmihály út között építik tovább a zajvédő falat az M3-as autópálya Budapestről kivezető szakaszán. A tervek szerint jövőre kezdik a beruházást – írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). 

26
szept

Még idén aláírhatják a közbeszerzési szerződést az M3-as zajvédő falának építésére

Többek között az M3-as autópálya XV. kerületi zajvédő faláról is szó volt szeptember 24-én az Országgyűlésben a napirendek előtt – írja az MTI. Az ügyben illetékes államtitkár azt  mondta a fal építéséről, hogy a közbeszerzési szerződést még idén aláírhatják, a kivitelezés 2019 tavaszán indulhat.