20-as költségvetés: nem lesz a politika martaléka

Átlagos olvasási idő: < 1 perc

A többségbe került Mindenki a Tizenötödikért választási felhőszervezet nem szeretné, ha a 2020-es kerületi költségvetés körül megismétlődne az, ami jellemezte a 2019-es évet. A városházi többség (minden egyéni körzetben az M15 győzött) ezt most könnyedén meg tudná akadályozni, mégis úgy döntöttek, kérik a választók véleményét, álláspontját arról, mi minden kerüljön be a költségvetésbe. Tóth Imre alpolgármester a következőket mondta erről.

Az idei év – ki ne emlékezne rá – azzal telt, hogy a Fidesz és a vele szavazó független képviselők, akik aztán elvéreztek a választáson, rendre elő tudták állítani azt a patthelyzetet, mely a költségvetés blokkolásával végződött. A cél nem titkoltan Németh Angéla polgármester megingatása volt, ennek lett végállomása október 13-a, amikor a választók úgy döntötték el a kérdést, hogy igen látványosan nemet mondtak az eléggé átlátszó év közbeni akciózásra. Ami azzal járt, hogy voltaképpen felpaprikázták azokat, akiket közelről vagy távolabbról érintett a költségvetés elmaradása. A kerületi polgárok persze átláttak a szitán, nagyon is jól tudták, hogy a Fidesz célja a közgyűlés ellehetetlenítése volt. Abból az időből idézünk föl véleménycsokrot, amikor még javában állt a bál. 

Ennek most már vége van. Arról mondjuk egy szót se lehetett hallani, hogy a politikai kudarchoz sikerült-e a személyes felelősségeket hozzákapcsolni (olyannyira nem, hogy a sorozatos kerületi kudarcok után Pintér Gábor viszonylag gyorsan és egyszerűen átült a Fővárosi Közgyűlés padsoraiba). 

Az új kerületi költségvetést a jövő év februárjában kell elfogadni. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy nem lesz körülötte akkora hullámverés, mint ami 2019-ben megtörténhetett. (PP, Rab László, 2019. december 5.)

Leave A Comment

You must be logged in to post a comment.