Tag: választás

12
okt

Hét százalék

Nincs igazolt fertőzött a kerületben, legalábbis nem tudunk róla – mondta a Periszkópnak Cserdiné Németh Angéla. A polgármesterrel hivatalában találkoztunk, és az a fura helyzet állt elő, hogy a koronavírus-járványról sokkal nyugodtabban beszélgettünk, mint tavasszal, amikor pedig az adatok nem voltak annyira elborzasztóak, mint most. Lehet, hogy megtanultunk együttélni a kórral? A polgármesterrel készült október eleji beszélgetésünk elérhető a Facebook-on

Read more

24
jan

Új BKK vezérigazgató lesz február 1-jétől

Dr. Varga Ivett lett február 1-jétől a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. új vezérigazgatója. A közlekedési szakember a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását – írja a bkk.hu.

9
dec

Megszűnik az eva január elsején

Az egyszerűsített vállalkozói adó, közismertebb nevén az eva 2020. január 1-jén megszűnik. A vállalkozók nagy része azonban még nem döntött arról, hogy milyen adónemre tér át a határidő lejárta után. Az adózási formák közötti választást kalkulátor segíti – írja a NAV. 

5
dec

Tisztújítás volt a helyi GYIÖK-ben

Várhatóan december 17-én teszik le esküjöket a helyi képviselő-testület előtt a frissen megválasztott GYIÖK vezetői.

16
okt

Győzött az összefogás a kerületben és a testületben

Németh Angéla tavaly vette át a polgármesteri teendőket Hajdu Lászlótól a XV. kerületben. A mostani baloldali összefogás jelöltje a 2018-as időközi választáson László Tamást, a Fidesz-KDNP jelöltjét utasította maga mögé viszonylag szoros csatában. Majd az október 13-i önkormányzati választáson a szintén fideszes Dr. Pintér Gábort győzte le. A testületben is a baloldali összefogás jutott többséghez.