Tag: testületi ülés

29
szept

Több mint 700 négyzetméter járda újult meg

Néhány hete átadták a felújított Sződliget utcai rendelőt, a Mézeskalács téri kutyafuttatót, járdák, játszóterek, utak újultak meg – emlékeztetett a Képviselő-testület mai ülésén Cserdiné Németh Angéla. A polgármester saját bevallása szerint azért tartotta fontosnak, hogy a felújításokról beszéljen, mert egyesek folyton azt olvassák a fejükre, hogy a XV. kerületben nem történik semmi. Tavaly több mint 700 négyzetméter járda újult meg

Read more

29
jún

Köztisztviselőket díjaztak

Megbízható szaktudásukkal segítik a kerület működését, ezért köszönet jár köztisztviselőknek – fogalmazott a polgármester a mai testületi ülésen. A Köztisztviselői nap alkalmából Cserdiné Németh Angéla elismeréseket és kitüntetéseket adott át a legjobbaknak. A hivatal dolgozóinak szavazatai alapján idén Venczel Ferencné, a Hatósági Főosztály Igazgatási Osztály hagyatéki ügyintézője vehette át „Az Év Köztisztviselője” vándordíjat. Az ünnep alkalmából dr. Kevevári Edit jegyző

Read more

30
márc

Segítség a rászorulóknak

Mostantól a korábbinál több embernek segít majd az önkormányzat. A képviselő-testület ülésén emelték a jövedelemhatárokat, és a támogatások összegét. Az soha nem látott infláció miatt nő a közétkeztetés díja, de a költségek javát így sem terhelik a szülőkre. 

23
febr

Tovább fejlődhet ebben az évben a XV. kerület

Bár a kormány tovább sanyargatja az önkormányzatokat, az energiaárak Magyarországon tovább emelkednek, és nő az infláció, Rákospalota, Pestújhely, Újpalota képviselői gondoskodnak arról, hogy jusson fejlesztésekre, egészségügyre, sportra, kultúrára, béremelésre.

21
febr

Térítésmentesen juthatnak energiatakarékos LED izzókhoz a kerületben élők

Ha megszavazzák az előterjesztést, sokan járnak jól anyagilag úgy, hogy a háztartásuk is környezetbarátabbá válik