Tag: lakossági fórum

13
márc

Logisztikát vártak, mérgező anyagokat kapnak – lakossági fórumot tartottak Csokonaiban az akkumulátorgyárakról

Szilvágyi László Fótról hívta meg Vargha Nórát, hogy együtt ismertessenek mindent a megjelentekkel, amit a kormány egyszerűen elfelejtett közölni Fót és Rákospalota lakóival.

22
febr

Lakossági fórum Bőrharisnyával

Aranyos ez a tankerület (leánykori nevén KLIK), most épp nem engedte be a kis tornaterembe a nyílt fogadóóra résztvevőit. Nem a polgármestert, az országgyűlési képviselőt, hanem azoknak a gyerekeknek a szüleit, akik elmentek a költségvetés elfogadása előtti fórumra a Kolozsvár utcai iskolába, hogy találkozzanak az általuk megválasztott vezetőkkel. Megválasztott, hangsúlyoznánk. Ezt a kinevezésre trenírozott KLIK-ben nem lehet oly könnyű megérteni.

Read more

4
nov

A szebb, rendezettebb Rákos útért

Az önkormányzat pályázott a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ 2016-os támogatására.

22
jan

Generációk vitája

Lakossági fórumot rendeztek január 20-án a Száraznád utcai iskolában, melynek témája a szomszédos SANSZ Ifjúsági Közösségi Tér jelene és jövője volt.

5
jún

Fórum a szív- és érrendszeri betegségekről

A szív nem csak szeretni tud címmel tartott május 27-én lakossági fórumot az Együtt Újpalotáért Egyesület.