A szebb, rendezettebb Rákos útért

Átlagos olvasási idő: 2 perc

Egy, a jelenleginél szebb és rendezettebb Rákos utat szeretne kialakítani az önkormányzat, ezért pályázott a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ 2016-os támogatására.

Dr. Pintér Gábor és Hajdu László a tervező cég képviselőjével/Fotó: XV Média, Vargosz

Dr. Pintér Gábor és Hajdu László plgármester (j) a tervezőcég képviselőjével (b)/Fotó: XV Média, Vargosz

– A terveink szerint a támogatásból a Rákos út Arany János utca– Wesselényi utca közötti szakasza szépülne meg – mondta dr. Pintér Gábor alpolgármester azon a fórumon, amin a terveket vitatták meg a lakókkal október 27-én a Szent Korona utcai iskolában. – A program három kereszteződést, a Bezerédi, a Dessewffy és a Népfelkelő utcák Rákos útba való csatlakozását, illetve a Wesselényi utcai termelői piacot érintené.

Az elképzelések szerint a Rákos út érintett szakaszán a három kereszteződésben egy-egy pici zöldterületet létesítenének, két helyen, a Rákos út–Bezerédi utca és a Népfelkelő utcai kereszteződésben a forgalmi rendet is megváltoztatnák. A Bezerédi utcánál zsákutcát, a Népfelkelő utcánál egyirányú forgalmat alaktanának ki. Rendeznék a szakrendelő előtti területet, a Népfelkelő utca 96. szám alatti önkormányzati épületben Civil Házat alakítanának ki. A mintegy 600 méter hosszú Rákos úti szakaszon a jelenlegi 86 helyett 111 parkolóhelyet építenének, illetve a Wesselényi utcai termelői piac jelenlegi standjait is modernebbre cserélnék. Ez utóbbira tervpályázatot is kiírnak.

Fotó: XV Média, Vargosz

Fotó: XV Média, Vargosz

A lakossági fórumon – ami iránt igen nagy volt az érdeklődés – a résztvevők többek között rákérdeztek arra, lesz-e kerékpárút a Rákos úton, kik parkolhatnak majd a felújított útszakaszon. Érdekelte a lakosokat, hogy megmarad-e továbbra is a kistermelők piaca a Wesselényi utcában, és hogy a Rákos út szépítése folytatódik-e az Arany János utca és a Szentmihályi út közötti szakaszon. A válaszokból kiderült, hogy a kerékpáros-közlekedést a szomszédos utcákba terelik, a parkolást szabályozni fogják. A kistermelői piac megmarad, csak szebb lesz. A Rákos út további fejlesztéséről kiderült, hogy a mostani pályázat csak az érintett útszakasz rendbetételére vonatkozik, de ha lesz forrás, a felújítás folytatódik.

A Rákos út rendezéséről szóló tervvázlatokat november végéig kell benyújtani a Fővárosi Önkormányzathoz. A pályázatot jövő tavaszig bírálják el, illetve azt is eldöntik, hogy a 200 milliós vagy az 500 millió forintos keretösszeget kapja-e az önkormányzat a munkákhoz. Pozitív döntés esetén a fejlesztések jövő év második felében kezdődhetnének.

Comments are closed.